NAV-MKFE közös ellenőrzés Röszkénél

Egyesületünk kezdeményezésére 2017. 03. 09-én a NAV az MKFE részvételével ellenőrizte a Röszkei határátkelőhelyen a nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépjárműveket.

Az MKFE részvételének célja az volt, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzünk arról, hogy hogyan ellenőrzi a hatóság az adóköteles engedéllyel közlekedő török fuvarozókat, illetve az adó megfizetésének tényét. A Magyarország és Törökország közötti kétoldalú megállapodás értelmében – az adómentes engedélyeken túl – lehetősége van a török fuvarosoknak adóköteles engedéllyel történő szállításra is, ezekből 16 400 darab áll rendelkezésre. A Magyarországra irányuló illetve Magyarországról történő fuvarok után 30-30 ezer forintot, tranzit vagy harmadik országos fuvar esetén pedig 60 ezer forintot kell megfizetni, irányonként. A megállapodás szerint a fenti összegeket, fuvarfeladattól függően, a tehergépjármű határra való érkezése előtt 2 munkanappal korábban el kell utalni a NAV számlájára.

Az ellenőrzés során az MKFE képviselői a NAV-os kollégákkal egy légtérben tartózkodhattak, így közvetlenül megfigyelhették a munkájukat, feltehették kérdéseiket. A gyakorlat szerint a határállomáson jelentkező gépkocsivezetők által beadott árukísérő-, közlekedési- és járműokmányokat, engedélyeket az áruval kapcsolatos vámeljárás keretében ellenőrzi a NAV, ide értve a jármű forgalmi engedélyét, a CEMT igazolásokat és a közlekedési engedélyt.

A közlekedési engedély biztonsági elemeinek ellenőrzése többek között UV-lámpa alatt történik, majd az engedély sorszámát felviszik a BILAT programba, így azonnal kiderül, ha az adott sorszámmal már jelentkeztek Magyarországon. Ilyen esetekben az engedély érvénytelen, és a szabálysértést szankcionálja a hatóság. Az ellenőrzés során a NAV munkatársai levágják az engedély fuvarfeladat szerinti megfelelő szélét (2x2 centiméteres sávban), ezzel elkerülhető a többszöri felhasználás. Ezeket az ellenőrzéseket a röszkei határ ki- és belépő oldalon egyaránt elvégzik.

Az adóköteles engedélyekkel történő visszaéléseket a NAV szigorúan szankcionálja, a határon jelentkező kamionoknál – amennyiben igazolás van az adó befizetésének tényéről, de az összeg még nem jelent meg a NAV számláján – 5 nap türelmi idő áll rendelkezésre, ha ez idő alatt sem érkezik meg az átutalt adó, akkor eljárás indul a török cég ellen, melynek keretében kiszabják a 800 000 forintos bírságot.

 

MKFE kommunikáció

MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Mancsi Kft. Mancsi Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft KOPP KFT. KOPP KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Nagy Imre Nagy Imre Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Mancsi Kft. Mancsi Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft KOPP KFT. KOPP KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Nagy Imre Nagy Imre Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft