Featured

Közúti ellenőri csoport: a Dunántúlon is beindult a kontroll

Az MKFE néhány napja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megkezdte tevékenységét az NFM szervezetén belül felállított 130 fős közúti ellenőrzési csoport. A legfrissebb információink szerint a keleti régiók után a május 22-i héttől a Dunántúlon két újabb csoport kezdte meg az önálló működését. Az elmúlt nagyjából egy hónapban a kiszabott bírságok összege elérte a 46 millió forintot.

Az MKFE kezdeményezésére felállított közúti ellenőrzési csoportok újabb két egysége kezdte meg a héten az önálló tevékenységét, ezúttal az ország nyugati területén. Az NFM-től kapott tájékoztatás szerint az utóbbi napokban a Dunántúlon egyre több önálló ellenőrzést hajtottak végre az egységek.

Az M7-es autópályán egyetlen akció során három ukrán járművet büntettek meg az ellenőrök, mert a vizsgálat során kiderült, hogy az általuk szállított áru kereskedelmi számláján szereplő vevő és a fuvarlevélen szereplő lerakó nem egyezett („Csop-terminál” jelenség). Az egységek a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordítanak a nemzetközi fuvarozásban résztvevő járművek, és a fuvarokmányok ellenőrzésére.

 

MKFE kommunikáció

 

TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Dömötör Tamás Dömötör Tamás BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. STV Kft. STV Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Dömötör Tamás Dömötör Tamás BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. STV Kft. STV Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft.