Featured

Elnökségi Fórumként folytatódik a 2017. július 19-i Rendkívüli Küldöttgyűlés

Tisztelt Tagjaink, Tisztelt Küldöttek! Az MKFE Elnöksége 2017. július 19-re Rendkívüli Küldöttgyűlést hívott össze az Egyesület új, átdolgozott alapszabály-tervezetéről történő szavazás tárgyában. Az Egyesület hatályos alapszabályának értelmében a 2017. július 4-ig beérkezett, a küldöttgyűlés meghirdetett tárgyához kapcsolódó javaslatokat az alapszabály-módosítást előkészítő munkabizottság és az Elnökség befogadta, azokat a Küldöttgyűlés elé tárja.

Fenti határidő előtt érkezett egy újabb napirendi pont felvételét kérő javaslat is, amelyet Nedeczky Tibor írt alá. Az MKFE hatályos alapszabálya lehetőséget biztosít az MKFE küldötteinek, illetve rajtuk keresztül a teljes tagságnak arra, hogy az előírt határidők, és formai követelmények betartásával a meghirdetett napirenden túl további pontokat vegyen fel az Elnökség a Küldöttgyűlés tárgysorozatába.

Az MKFE hatályos Alapszabályának ide vonatkozó része:

  1. 1.3. (…) A küldöttek 20 százaléka, a tanácsok elnöksége, továbbá a bizottságok által, a kitűzött időpont előtt legalább 15 nappal indokolással ellátott írásbeli javaslattal kért ügyeket az Elnökség köteles a napirendre felvenni és azt a Küldöttgyűlésen szavazati joggal rendelkező tagoknak haladéktalanul, az írásbeli javaslattal együtt megküldeni, annak érdekében, hogy a javaslatról kellőképpen felkészülhessenek. (…)

A Nedeczky Tibortól érkezett dokumentum hitelesítése során az MKFE jogászai megállapították, és az Elnökség elé tárták azt az álláspontjukat, hogy a beadvány nem felel meg az Alapszabályban leírt követelményeknek, mivel az aláíró küldöttek száma nem éri el a küldöttek 20 százalékát, ezért a napirendi pontokat az Elnökség nem köteles a Küldöttgyűlés napirendjére tűzni, de erre jogosult, azaz dönthet úgy, hogy tárgyalásra bocsátja a javasolt kérdést.

Az Elnökség egyhangúlag úgy határozott, hogy a kérdések súlya és fontossága miatt azokat természetesen ismételten tárgyalni kívánja, tekintettel arra, hogy a javaslatban felsorolt kérdések mindegyike folyamatosan részét képezik az Elnökség, a Tanácsok továbbá az Egyesület munkaszervezetének, szakértői csoportjainak napi munkájának, valamint a Wáberer György elnök, miniszterelnöki megbízott nevével fémjelzett 1560/2015. (VIII. 7.) kormányhatározatnak.

Az Elnökség ezúton tájékoztatja a Tisztelt Tagságot, hogy a javaslatban felsorolt kérdésekről a Rendkívüli Küldöttgyűlés napirendjének lezárulta után, Elnökségi Fórum keretében kezdeményez eszmecserét, amelynek levezetésére Ignácz József Péter elnökségi tagot kérte fel. Ignácz József Péter a megbízást elfogadta.

Az MKFE Elnöksége egyben kezdeményezi az Etikai Bizottságnál a Nedeczky Tibor által az aláírók nevében benyújtott javaslatcsomag, és a mellé csatolt aláírási ívek keletkezésének körülményeinek vizsgálatát, tekintettel arra, hogy tagi visszajelzések alapján felmerült a gyanú, hogy a javaslatcsomaghoz egy korábbi, nem a 2017. július 4-én benyújtott javaslatban szereplő kérdéskörben kezdeményezett aláírásgyűjtésben résztvevő tagtársak neve szerepel. Az Elnökség álláspontja szerint ez a magatartás etikátlan és összeegyeztethetetlen lenne az MKFE alapelveivel, szellemiségével.

Az Etikai Bizottság vizsgálatának eredményéről tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat.

A Nedeczky Tibor által az Egyesülethez benyújtott dokumentumokat

töltheti le.


MKFE kommunikáció

TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. K és V KFT. K és V KFT. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gál Sándor Gál Sándor AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. STV Kft. STV Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MÉK Kft. MÉK Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Végvári András Végvári András TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. K és V KFT. K és V KFT. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gál Sándor Gál Sándor AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. STV Kft. STV Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MÉK Kft. MÉK Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Végvári András Végvári András TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt.