Featured

MEGHÍVÓ: Tájékoztató körút a Kiküldetési Irányelv újabb módosításáról, valamint a TSM-ről és az útdíjbírság szabályainak változásairól

Tisztelt Tagjaink! Ahogy arról korábban tájékoztatást adtunk, az Európai Parlament foglalkoztatási és szociális szakbizottsága után október 23-án a tagállamok szakminiszterei is megállapodtak a kiküldetési irányelv (96/71/EK) újabb módosításáról. Noha a magyar kormánydelegáció határozottan kiállt a nemzetközi fuvarozás kiküldetés alóli mentesítése mellett, a végső döntésnél kisebbségben maradtunk, így a kiküldetésre vonatkozó jelenlegi szabályok továbbra is alkalmazandók a fuvarozásban. A szabályokon csak a Mobilitási Csomag speciális, a fuvarozás sajátosságait figyelembe vevő szabályai változtathatnak majd, amennyiben erről döntés születik a közlekedési miniszterek tanácskozásain. Annak érdekében, hogy a jelenleg kialakult helyzet ne okozzon zavart a nemzetközi fuvarozásban tevékenykedő vállalkozásoknak, az MKFE – további két témával kiegészítve – országos tájékoztató sorozatot indít, csatlakozva a jelenleg zajló küldöttválasztó gyűlések helyszíneihez. A tájékoztatókon Erdei Péter főtitkárhelyettes tart előadásokat, kb. 60 perces időkeretben.

Az EU foglalkoztatási tanácsának október 23-i döntése értelmében módosítják (pontosítják) a húszéves kiküldetési irányelv (96/71/EK) bizonyos pontjait. Az egyik legfontosabb, a fuvarozást is érintő változás, hogy a hatálybalépést követően (3+1 év múlva) a kiküldött munkavállalók (így a nemzetközi gépkocsivezetők) számára nem lesz elegendő biztosítani azt a minimálbér szintet, amit a fogadó tagállam a saját munkavállalóira is előír, hanem ugyanazt a javadalmazást kell kapniuk, mint az adott országban, hasonló munkakörben dolgozó kollégáiknak.

Az MKFE évek óta azért lobbizottszéleskörű nemzetközi összefogásban -, és érte el, hogy ez legyen a hivatalos magyar álláspont is, hogy az utazó munkavállalók (gépkocsivezetők) – a szakma speciális helyzete miatt – ne tartozzanak a kiküldetési irányelv hatálya alá. Október 23-án a magyar kormánydelegáció ismét komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ezt a szándékot elfogadtassa a 28 uniós tagállammal, a szavazás után azonban egyértelművé vált, hogy a többség nem kívánja mentesíteni a fuvarozást, de a kiküldetés fuvarozás-specifikus szabályainak megvitatására nyitottak. Ezekre a vitákra a május 31-én közzétett Mobilitási Csomag részét képező különös szabályok (lex specialis) tárgyalásakor kerülhet sor, az Európai Tanács közlekedési minisztereinek jövőbeni találkozóin, addig azonban a kiküldetés jelenleg hatályos szabályai alkalmazandók a nemzetközi gépkocsivezetőkre.

Mivel a sajtóban számos, olykor ellentmondásos hír jelent meg a EP foglalkoztatási tanácsának fent részletezett döntéséről, az MKFE indokoltnak tartja az Egyesület tagjainak informálását, és a felmerülő kérdések tisztázását. Ennek érdekében a jelenleg zajló országos küldöttválasztó körút állomásaihoz csatlakozva – illetve igény esetén további helyszíneken is –, a választási rendezvények végén szóbeli tájékoztatást adunk a jelenlévőknek a kiküldetés hatályos, fuvarozásspecifikus szabályairól, továbbá a szeptember 19-én elindított TSM-rendszerről, és az útdíjbírságok november 13-tól hatályos változásairól. A találkozókra ezúton tisztelettel meghívjuk az MKFE tagjait!

Kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy részvételi szándékukat szíveskedjenek előzetesen jelezni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 

A küldöttválasztó gyűlések helyszíneiről IDE KATTINTVA tájékozódhat.


MKFE kommunikáció

KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft World Logistik Kft. World Logistik Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Zséder Kft. Zséder Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gál Sándor Gál Sándor AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. K és V KFT. K és V KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Végvári András Végvári András "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. WSZL WSZL Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft World Logistik Kft. World Logistik Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Zséder Kft. Zséder Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gál Sándor Gál Sándor AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. K és V KFT. K és V KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Végvári András Végvári András "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. WSZL WSZL Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft.