Featured

TSM-rendszer: tagjaink körültekintő felkészülését és visszajelzését kérjük

Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a TSM-rendszer június 1-i élesítése után tapasztalt „csend” után az utóbbi napokban több tagi visszajelzés érkezett az Egyesülethez a TSM-rendszer által kiszabott bírságok kapcsán. Az esetek döntő többségében össztömeg túlsúlyt állapított meg a rendszer, viszont vannak esetek, ahol a megengedett tengely, tengelycsoport-terhelés túllépése miatt küldték a bírságot.

Az MKFE a Mosóczi Lászlóval és Érsek Istvánnal korábban folytatott tárgyalások értelmében újabb egyeztetéseket kezdeményez a TSM-rendszer működésével kapcsolatban, ugyanakkor a bírságok elkerülése érdekében ismét felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét a körültekintő fuvar előkészítésre, és a rakodási rend betartására!

A beérkezett határozatok elemzése alapján különösen fontos, hogy a gépkocsivezetők a rakodás során kiemel figyelmet fordítsanak a rakomány egyenletes elosztására!
Előfordulhat ugyanis az, hogy a jármű össztömegével nincs gond, ugyanakkor tengely-, tengelycsoportnál túlsúly keletkezik a helytelen rakodás miatt. Ennek elkerülése érdekében vegyék figyelembe az alábbi, a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést, tengelycsoport-terhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló 36/2017. (IX. 18.) NFM rendelet által meghatározott értékeket.

Össztömeg vonatkozásában

  • kéttengelyes jármű 20 tonna
  • háromtengelyes jármű vagy csuklós jármű 26 tonna
  • négy- vagy ennél több tengelyes jármű vagy csuklós jármű 32 tonna
  • háromtengelyes járműszerelvény 28 tonna
  • négytengelyes járműszerelvény 38 tonna
  • öt- vagy ennél több tengelyes járműszerelvény 40 tonna

Tengelyterhelés vonatkozásában

  • bármely tengely, valamint két tengelyből álló tengelycsoport esetén, ha a szomszédos tengelyek egymástól mért távolsága kisebb, mint 1,00 méter 11,5 tonna

 

Tengelycsoport-terhelés vonatkozásában

tengelytávolság

2 tengelynél

3 tengelynél

1 méter és 1,3 méter között

16 tonna

22 tonna

1,3 méter és 1,8 méter között

19 tonna

24 tonna


Kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy amennyiben a TSM-rendszerből származó bírsághatározatot kapnak, úgy azt továbbra is küldjék el (fel- vagy lerakóhelyi/magyar közutas mérlegjegy becsatolásával) a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címünkre, hogy az egyes esetek vizsgálatával is megtámogathassuk az ITM-mel folytatott egyeztetéseinket. Köszönjük!

 

MKFE Kommunikáció

 

TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Kolesza György Kolesza György Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Artur '95 BT. Artur '95 BT. NTS Kft. NTS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. WSZL WSZL GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Kolesza György Kolesza György Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Artur '95 BT. Artur '95 BT. NTS Kft. NTS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. WSZL WSZL GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft