ITM: egységesen lépnek fel a fuvarozási piacot torzító szabályozást ellenző tagállamok

Továbbra is egységesen lépnek fel az uniós fuvarozási piacot torzító szabályozási terveket ellenző tagállamok - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel, azt követően, hogy Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár bolgár, lengyel, lett, litván és román kollégáival közösen tárgyalt az Európai Parlament új képviselőivel és a soros elnökségét betöltő Finnország közlekedési miniszterével az első Mobilitási csomagról július 24-én Brüsszelben.
A hat kelet- és közép-európai tagállam álláspontja szerint a közúti fuvarozói szektor kiegyensúlyozott, tisztességes és hosszú távon végrehajtható szabályozást érdemel, amely nem gyengíti, hanem erősíti az ágazatot, és általa az európai gazdaságot - írták a közleményben.

Kiemelték, az első Mobilitási csomag jogalkotási javaslatának eredeti célja a járművezetők érdekeinek védelme, szociális feltételeinek, munkakörülményeinek javítása. A szabályozási kezdeményezés azonban nem kezeli megfelelően, nem oldja meg a létező problémákat, ezzel szemben messze túlmutatva a szociális célokon, az egységes uniós piac és a nemzeti piacok működését korlátozó, protekcionista intézkedéseket tartalmaz.

A közlemény szerint a tervezett drasztikus intézkedések túlzott adminisztrációs többletteherrel sújtják az ágazat vállalkozásait. A szigorú és részben teljesíthetetlen követelmények végső soron a járművezetőkre vonatkozó alapvető szociális szabályokat figyelmen kívül hagyó harmadik országbeli fuvarozókat hozzák előnyös helyzetbe.

A javaslat jelenlegi formájában várhatóan csökkentené az Európai Unión belüli növekedést és a nemzetközi szállítási műveletek emelkedő költségei miatt a határokon átnyúló kereskedelmet is - áll a közleményben.

Az egységes piac gyengítése hátrányosan érinti az Európai Unió általános gazdasági helyzetét és a foglalkoztatást. Több tervezett előírás nemcsak a gazdaságossági és költséghatékonysági elvekkel, hanem a klímapolitikai célokkal is összeegyeztethetetlen. Így például a járművek rendszeres kötelező hazatérése a székhely szerinti tagállamba sok esetben üres kamionoknak a környezetet feleslegesen terhelő mozgatásával járhat - írta a minisztérium.

Az ITM tájékoztatása szerint Mosóczi László elmondta: a magyar kormány számára kiemelten fontos a fuvarozói szektor megvédése, mivel az ágazat 6,5 százalékkal járul hozzá Magyarország GDP-jéhez. Magyarországon a nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatásokat nyújtó közúti fuvarozók 95 százaléka kis- és középvállalkozás, őket a megszorítások és az adminisztratív terhek növelése aránytalanul sújthatja.

A jogszabálytervezetekről született tanácsi és parlamenti első olvasatos álláspontok számos ellentmondást tartalmaznak és megosztottságot teremtettek a tagállamok között. A javaslatokat a tanácson belül a tagállamok közel egyharmada, az Európai Parlamentben pedig jelentős számú európai parlamenti képviselő nem támogatta. Az Európai Parlament első olvasatos álláspontját anélkül fogadta el, hogy megfelelő időt biztosított volna az elemzéshez - olvasható az ITM közleményben.   

A kelet- és közép-európai tagállamok szakterületi vezetői arra kérték a soros elnökséget adó Finnország szakminiszterét és a meghatározó frakciók képviselőit, hogy kiegyensúlyozott megállapodásra törekedjenek.

A tervezett szabályozást kezdetektől ellenző tagállamok igazságos megoldást szorgalmaznak az európai közúti közlekedési szektorban, amely a fuvarozók valós igényeihez igazodik, és nem korlátozza a gazdasági versenyképességet - tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

(Forrás: ITM/MTI/Fotó: Illyés Tibor/MTI)

AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Bodnár Imre Bodnár Imre VERES Kft. VERES Kft. Teleki János Teleki János Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Ivanov György Ivanov György ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. K és V KFT. K és V KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. NTS Kft. NTS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila WSZL WSZL Bíró Tamás Bíró Tamás AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Bodnár Imre Bodnár Imre VERES Kft. VERES Kft. Teleki János Teleki János Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Ivanov György Ivanov György ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. K és V KFT. K és V KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. NTS Kft. NTS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila WSZL WSZL Bíró Tamás Bíró Tamás