Terelések tavaszig Óbudán: felújítják a Szentendrei utat

2019. augusztus 21-én (szerdán) elkezdődik Budapesten a Szentendrei út 1 kilométeres szakaszának teljes rekonstrukciója, mely előreláthatólag 2020 tavaszáig fog tartani — közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A közlekedőknek lezárásokra és terelésekre kell számítaniuk Óbudán.

A fővárosban kevésbé jártas busz- és tehergépjármű-vezetőknek fontos tudni, hogy a Szentendrei út ezen külvárosi része már elválik a Szentendrére tartó 11-es főút kivezető szakaszától, és azzal párhuzamosan fut észak-déli irányban a HÉV-vágány túloldalán. Várható azonban, hogy a lezárások miatt az eleve forgalmas 11-es főút bevezető szakasza méginkább leterhelődik.


A Szentendrei úton tehát 2019. augusztus 21-től a Mátyás király út és Pünkösdfürdő utca közötti szakaszt munkagépek veszik birtokba. Helyenként teljesen új pályaszerkezet épül, majd az egész szakaszt újraaszfaltozzák. Újjászervezik a parkolást, kicserélik a lámpatesteket, korszerűsítik a vízelvezetési rendszert, és zöldfelületet alakítanak ki.


Mint sokan tudják, a Szentendrei út teljes rekonstrukciója eredetileg fél évvel ezelőtt indult volna; a munkakezdést azonban a fakivágások körüli hatósági engedélyeztetési folyamat lassította.


terelések és forgalomkorlátozások (bkk.hu) »

Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Lévai László Lévai László Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Kolesza György Kolesza György Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Lévai László Lévai László Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Kolesza György Kolesza György Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt.