Kereskedelmi gázolaj 2012-re: 17 forint a visszajáró

Az adótörvények változásának következményeképpen 2012. január 1-jétől a kereskedelmi gázolaj után (a jövedéki adóból) literenként 17 forintot lehet visszaigényelni.

A 17 forintos visszatérítés-mértéket a jogosultak azon gázolajra kérhetik, melynek literjeit 2012. január 1-jén 00 óra 00 perc után töltötték be a jármű üzemanyagtartályába a jogszabály által előírt módon. A még 2011-ben bonyolított tankolásokra (a hazai kereskedelmi gázolaj egyéves történetének során) a visszaigényelhető összeg így változott az arra jogosultaknak:


2011. január 1. és október 31. között: 6,50 forint
2011. november 1. és december 31. között: 19,50 forint
2012. január 1-jétől: 17 forint


A visszaigénylés mértékének megállapításánál (a fentiekkel összhangban) mindig az az időpillanat a döntő, amikor a gázolaj a jármű üzemanyagtartályába jutott.


Változott a bevallás (visszaigénylés) VPOP_J02 nyomtatványa, mely ezentúl a BEV_J02 nevet viseli, és néhány eltérés is van benne a korábban megszokotthoz képest (a részleteket és a kitöltési útmutatót hamarosan közzétesszük!).


Szintén változott az adóhatóság honlapján elérhető nyomtatványkitöltő programok (ÁNYK) elérési útvonala. Ne a böngészőjében eltárolt „kedvencek” közül próbálja tehát elérni a programokat, hanem innen töltse le a legfrissebb, 2.39.0 verziót! »

 

Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. STV Kft. STV Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. STV Kft. STV Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft.