Gyors PÁV-ügyintézést ígér a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont

Versenyképesség 2.0 csomag újabb tárgyalása zajlott ma le az érdekképviseletek és a hatóságok között. Ezúttal a pályaalkalmassági vizsgálatokat végző Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) vezetői fogadták az MKFE, a NiT és a FUVOSZ képviselőit. A vizsgaközpont elfogadta és támogatja az MKFE javaslatát, amely legfeljebb 14 napra csökkentené a PÁV-vizsgálatokat megelőző várakozási időt, továbbá jelezték, hogy a jövőben a szakvélemények kiadása is azonnal megtörténhet, amennyiben a vizsgaeredmény egyértelműen megállapítható.

A találkozón Kocsisné Tóth Bernadett, a KAV igazgatója elmondta, hogy a Versenyképesség 2.0 csomagban felvetett problémák megoldása közös ügy, a KAV mindent megtesz annak érdekében, hogy a pályaalkalmassági vizsgálatok gyakorlata az ügyfelek, így a fuvarozó vállalkozások érdekei szerint változzon.

Az MKFE a legégetőbb problémaként a PÁV-vizsgálatokat megelőző várakozási idők hosszát, valamint a szakvélemények kiadásának gyakorlatát vetette fel. Konkrét javaslatként az érdekképviselet a vizsgálatokat megelőző várakozási idő legfeljebb 14 napra csökkentését, valamint a szakvélemények azonnali kiadását fogalmazta meg, amelyet a KAV vezetői elfogadtak, és támogatásukról biztosították az érdekképviseletek javaslatát.

A megbeszélésen elhangzottak szerint a szakvélemények kiadása már a vizsga napján megtörténik - ezt a gyakorlatot már igyekeznek most is alkalmazni –, ami a valóságban azt jelenti, hogy a sikeres vizsgát követően az ügyfelek még aznap, akár már 1-2 órán belül kézhez kapják a dokumentumot.

Kocsisné Tóth Bernadett egyben arról is tájékoztatta az érdekképviseleteket, hogy a korábbiaktól eltérően már nem NKH vízjellel ellátott, fémszálas papírra nyomtatott határozatot, hanem KAV logókkal ellátott pályaalkalmassági véleményt ad ki, másolásvédelemmel ellátott papíron.

Az új típusú pályaalkalmassági véleményről küldött KAV tájékoztatást IDE>> kattintva olvashatja el.

Az egyeztetés további részében a KAV vezetői ígéretet tettek arra, hogy már a közeljövőben – várhatóan néhány héten belül – drasztikusan csökken a vizsgát megelőző várakozási idő, amelyet az MKFE és az érdekképviseletek javaslata alapján legfeljebb 14 napra fognak csökkenteni. Ezzel párhuzamosan a KAV szakember gárdájának létszámát bővítik, és szükség szerint a technikai feltételeket is javítják, fejlesztik az eszközállományt.

A megbeszélésen Karmos Gábor főtitkár a vidéki vizsgáztatás lehetőségének megteremtését is javasolta. A KAV szerint azonban a rendelkezésre álló szakértői és technikai feltételek mellett ez jelenleg nem valósítható meg, álláspontjuk és korábbi tapasztalataik szerint – noha a kérdést nem kívánják levenni a napirendről –, kevés az esélye annak, hogy a vidéki, decentralizált vizsgáztatás rentábilisan fenntartható legyen. Az adataik azt mutatják, hogy nincs tömeges és folyamatos igény ezekre a kihelyezett vizsgákra, így a vizsgaállomások működtetése túl költséges lenne, amely költségeket a vizsgadíjakban kellene érvényesítenie a szervezetnek. Összességében az a tapasztalatuk, hogy a PÁVII, III és IV vizsgák egyszeri szükségessége miatt a vizsgázók inkább vállalják a Budapestre utazás „kellemetlenségeit” és költségeit, és kevesen élnének a vidéki vizsga lehetőségével, amennyiben annak díja jóval meghaladná a jelenlegi költségeket.

Az érdekképviseletek és a KAV abban állapodott meg a találkozó végén, hogy a kitűzött célok megvalósulása és a továbbiakban felmerülő szakmai kérdések egyeztetése érdekében folyamatosan egyeztetnek a jövőben is.

 

MKFE kommunikáció

Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. NTS Kft. NTS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft World Logistik Kft. World Logistik Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Ivanov György Ivanov György TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Lévai László Lévai László CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. STV Kft. STV Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. NTS Kft. NTS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft World Logistik Kft. World Logistik Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Ivanov György Ivanov György TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Lévai László Lévai László CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. STV Kft. STV Kft.