Németországban jön a kisteherautók útdíja 3,5 t felett

Németországban jön a kisteherautók útdíja 3,5 t felett

2024. július 1-jétől a 7,5 t alatti járműveknek is megtett úttal arányosan kell fizetniük!

Korábbi német útdíjas tájékoztatásaink során említettük, hogy a 2023. december 1-jével bevezetett CO2-kibocsátási külsőköltségdíj utáni második lépcsőben 2024-ben további változásra is kell számítani. Az elfogadott útdíjtörvény ugyanis 2024. július 1-jétől díjkötelezetté teszi a 3,5–7,5 tonna közötti tehergépjárműveket. A fizetendő díjmérték már ismert, amit a német Toll Collect honlapján megjelent tájékoztató alapján foglaltunk össze az alábbi táblázatban. A tarifák teherszállító járművekre vonatkoznak, buszoknak és személyszállító kisjárműveknek továbbra sem kell útdíjat fizetniük Németországban.

Hasznos tudnivaló a saját számlás kishaszongépjármű-üzembentartóknak, hogy a német utakon a kisipari vállalkozások külön útdíjmentességet kérhetnek bizonyos esetekben. Ennek feltételei itt olvashatók »


3,5 – 7,5 t legnagyobb megengedett össztömegű tehergépjárművek útdíja 2024. július 1-jétől:

 CO2-kibocsátás szerinti kategória  környezetvédelmi besorolás  3,5 - 7,49 t közti teherjárművek díjtétele 2024. július 1-jétől
1-es csoport        EURO 0 24,8 €cent/km
 EURO I
 EURO II 24,4 €cent/km
 EURO III 22,5 €cent/km
 EURO IV 20,1 €cent/km
 EURO V 18,9 €cent/km
 EURO VI 15,1 €cent/km
2-es csoport   EURO VI 14,7 €cent/km
3-as csoport   EURO VI 14,4 €cent/km
4-es csoport   EURO VI 11,4 €cent/km

CO2 kalkulátor »

a Toll Collect tájékoztatója a 3,5 - 7,5 t közötti kisteherautók díjfizetéséről (magyarul!) »

hogyan működik a feldélzeti eszköz? »


Kapcsolódó cikkünk:

Drasztikus német útdíjemelés 2023 decemberétől — CO2-kalkulátorral »

 

ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kolesza György Kolesza György GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. NTS Kft. NTS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Persped Kft. Persped Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kolesza György Kolesza György GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. NTS Kft. NTS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Persped Kft. Persped Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt.