Bajorország pillanatnyi forgalmi helyzete térképen

Bajorország pillanatnyi forgalmi helyzete térképen

Németország bajor tartománya folyamatosan fejleszti a közúti forgalom pillanatnyi helyzetét mutató interaktív térkép informatikai hátterét. A forgalmi kameraképeket is mutató internetes felület, valamint az okostelefonra letölthető térképes alkalmazás a fuvarszervezők és diszpécserek mellett kiemelten hasznos mindennapi segítség lehet azoknak a busz- és kamionvezetőknek, akik Bajorországot rendszeresen járják. A térképes alkalmazással útmenti pihenőhely is kereshető!


A rendkívül jól használható elektronikus felületet a Bajor Állami Lakásügyi, Építési és Közlekedési Minisztérium tartja üzemben. A közlekedők a weboldal menüjében kis piktogramok révén kapnak tájékoztatást az utak leterheltségéről, a forgalom helyzetéről stb., melyet kameraképek útján is meg tudnak tekinteni.


A honlap a Baustellenkalender menüből elérhető térképen jeleníti meg Bajoroszág úthálózatának éppen zajló útépítési munkálatait, a közlekedési fennakadásokat és tereléseket. A baloldali menüben lenyíló fülecskékben egy-egy útlezáráshoz alternatív kerülőútvonalakat ajánlanak.


A buszosoknak és árufuvarozóknak szintén külön menüpont (Gütervehrkehr) szolgál a nagy logisztikai központok, áru-átrakóhelyek és kombiterminálok térképes megjelenítésére, emellett itt lehet buszos és kamionos pihenőhelyeket keresni (a baloldali infó-menü lenyitható részében apró piktogrammok jelzik, hogy a helyszínen van-e mosdó, tusoló, étterem, bankautomata, benzinkút, wifi stb).


Ha Ön magyar nyelven szeretné tallózni az oldalt... Ha magyarul szeretné megjeleníteni a honlapot: 1. nyissa meg Google Chroome böngészőben az oldalt! » 2. helyezze az egér kurzornyilát a képernyőn egy üres területre » 3. kattintson az egér jobb gombjával » 4. a megnyíló menüből válassza ki a "fordítás magyar nyelvre" parancsot » 5. nyomja meg azt az egér bal gombjával » 6. ha jól csinálta, akkor az egész internetes honlap teljes tartalma magyar nyelven jelenik meg. (Ezt a módszert bármelyik idegen nyelvű, külföldi honlapnál alkalmazhatja!)


A térkép akár okostelefonra is letölthető mobilapplikáció formájában. Használja Ön is! Küldje tovább munkatársainak!


bayerninfo.de


Forrás: Bayerisches Staatsministerium für Wohnen, Bau und Verkehr

 

Németh Károly Németh Károly "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Kolesza György Kolesza György Persped Kft. Persped Kft. NTS Kft. NTS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STV Kft. STV Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Teleki János Teleki János CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Németh Károly Németh Károly "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Kolesza György Kolesza György Persped Kft. Persped Kft. NTS Kft. NTS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STV Kft. STV Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Teleki János Teleki János CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán