Változnak a belga útdíjak 2026. július 1-jétől!

Változnak a belga útdíjak 2026. július 1-jétől!

Belgiumban 2026. július 1-jétől emelkednek az útdíjak; ez mindhárom belga közigazgatási egységet, így Flandriát, Vallóniát és Brüsszel fővárosi régiót is érinti. Fontos változás, hogy Flandriában is új, szén-dioxid kibocsátáson alapuló osztályozást vezetnek be, amely alapján öt különböző kategóriába sorolják a tehergépjárműveket.


A 2019. júliusi 1. előtt forgalomba helyezett járműveket a rendszer automatikusan a legnagyobb költséggel járó (1-es) kategóriába sorolja, a megfelelő CO2-kibocsátási osztály igazolásához pedig a forgalmi engedély, a CIF és a CoC-bizonyítvány feltöltésére lesz szükség. Az emissziós kategória megállapításánál az első forgalomba helyezés időpontja mellett a jármű típusa (össztömege), valamint a dokumentumok által igazolt CO2-kibocsátási mértéke lesz mérvadó.


Ha valaki elmulasztja a megfelelő emissziós osztály igazolását a rendszerben, azt más országok útdíjrendszeréhez hasonlóan automatikusan a legdrágább kategóriába sorolják, ezért felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy ne feledkezzenek meg a kért dokumentumok feltöltéséről, hogy a gépjármű paramétereinek megfelelő, valós útdíjat fizessék!


Vallónia és Brüsszel tekintetében is történtek útdíjváltozások, ezért tanácsos leellenőrizni az új kilométerenkénti tarifákat a fuvarszervezésnél!


a 2026. július 1-jétől érvényes belga díjtételek a Viapass honlapján »

CO2-kibocsátási kalkulátor a belga útdíjhoz »


Emlékeztetjük továbbá a Benelux-térségben rendszeresen közlekedő fuvarozókat arra is, hogy 2026. július 1. más tekintetben is változást fog hozni, hiszen Hollandia ekkor lép ki az Eurovignette-rendszerből, és tér át a megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszerre. Erről szóló híradásunkat itt olvashatja részletesebben.

Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NTS Kft. NTS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Ivanov György Ivanov György GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NTS Kft. NTS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Ivanov György Ivanov György GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft.