Ukrán-Orosz konfliktus: kitiltották egymás kamionjait az országaikból

Az ukrán kormány hétfőn hozott határozatában átmenetileg megtiltotta az orosz teherszállító járművek áthaladását Ukrajna területén. Oroszország válaszlépésként megtiltotta a területére történő belépést az ukrán teherautóknak.

Az ukrán kabinet sajtószolgálata azzal indokolta a döntést, hogy Oroszország megsértette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), valamint az orosz-ukrán kormányközi szerződésekben rögzített szabályokat és eljárásokat, amikor egyoldalúan megtiltotta az ukrán teherszállító járművek belépését területére. A tilalmi rendeletet vasárnap tette közzé honlapján az orosz közlekedési minisztérium.

Az orosz sajtó szerint Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő egy hétfői nyilatkozatában nem zárta ki, hogy Moszkva megtiltja mindenfajta, ukrán területről érkező jármű belépését Oroszországba. Moszkvai idő szerint délelőtt kilenc óráig már 152 ukrán teherautót tartóztattak fel az orosz hatóságok.

Ukrajna a maga részéről a tranzittilalom feloldását átmeneti rendelkezéséként hozta addig, amíg Moszkva nem indokolja meg lépését, és a két ország nem rendezi a helyzetet. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök tájékoztatása alapján a kijevi külügyminisztérium jegyzékben követelt magyarázatot Moszkvától a szerinte jogellenes lépésre. A kormányfő hozzátette, hogy az ukrán fél konzultációkat kezdett a kialakult helyzetről az Európai Unió tagországaival.

Moszkva azután tiltotta meg az ukrán teherszállítók belépését orosz területre, hogy a múlt héten civil aktivisták és önkéntes alakulatok tagjai útblokádokat létesítettek, és az államhatár felé visszafordították az orosz rendszámú kamionokat. Az akció csütörtökön Kárpátalján kezdődött, majd a hét végére hat további nyugat-ukrajnai megyében, valamint az ország északkeleti részén lévő, Oroszországgal szomszédos Szumi megyében is csatlakoztak a megmozduláshoz.

Refat Csubarov krími tatár vezető vasárnap az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében támogatásáról biztosította az orosz kamionokkal szembeni civil kezdeményezést. Hasonlóan reagált Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó is, aki kijelentette: „el kell dönteni, hogy Ukrajna Oroszországgal háborúzik vagy kereskedik”.

Forrás: MTI

MKFE kommunikáció
ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. VERES Kft. VERES Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Szalkai Tamás Szalkai Tamás Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. K és V KFT. K és V KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. WSZL WSZL Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. VERES Kft. VERES Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Szalkai Tamás Szalkai Tamás Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. K és V KFT. K és V KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. WSZL WSZL Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft.