Featured

2019-től emelkedik a német minimálbér

Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a jelenlegi 8,84 euró/órában megállapított német minimálbér jövőre emelkedik. A német szövetségi kormány által elfogadottan 2019. január 1-től a minimálbér összege (bruttó) 9,19 euró/óra.

A németországi minimálbér szabályozás (Milog) értelmében a minimálbér 2017 és 2018-ban 8,84 euró/óra. A jogszabály meghatározza, hogy minimálbér összegével kapcsolatosan két évente a minimálbérrel foglalkozó bizottság nyújt be javaslatot. Az idén esedékes felülvizsgálatot a bizottság megtette, melynek lezárásaként javaslatot terjesztett a szövetségi kormány elé. A javaslatunkban elsődlegesen megfogalmazták azt, hogy szükséges a minimálbér emelése a jelenlegi (bruttó) 8,84 euró/óráról.

Javaslatuk szerint a minimálbért két ütemben indokolt emelni, elsőként 2019-ben 9,19 euróra, majd 2020-ban 9,35 euróra. A szövetségi kormány ezt a javaslatot november végén jóváhagyta, vagyis 2019. január elsejével 9,19 euró, míg 2020. január 1-től 9,35 euró lesz a minimális órabér Németországban.


Német minimálbér 2019-2020

MKFE Kommunikáció

Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VERES Kft. VERES Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gál Sándor Gál Sándor MG Sped Kft. MG Sped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NTS Kft. NTS Kft. Végvári András Végvári András GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VERES Kft. VERES Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gál Sándor Gál Sándor MG Sped Kft. MG Sped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NTS Kft. NTS Kft. Végvári András Végvári András GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás