Ma Szabolcs napja van.

Külföldi hírek

Az ukrajnai közlekedési helyzetről és a kijevi közállapotokról frissített külügyi tájékoztatót jelentetett meg internetes portálján kedd reggel a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). Ezeket mindenképpen érdemes figyelembe venniük azoknak, akik Ukrajna felé veszik útjukat.

Romániai társegyesületünk, az UNTRR tájékoztatása szerint a romániai útdíjak (Rovignetta-árak) 2010. október 1. óta nem változtak. Az UNTRR szerint már magyar nyelvű alkalmazást is létrehoztak a Rovignetta Interneten történő megvásárlásához.

Mint a nemzetközi sajtó is folyamatosan tudósít róla: véres összetűzések színtere lett Kijev, ahol február 18-19-én éjjel már a középületek is lángba borultak. Szerdai jelentések 25 halottról és mintegy ezer sebesültről számolnak be. A tüntetés egész Ukrajnára kezd kiterjedni: a közlekedők útját országszerte blokádok akadályozzák.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.