Ukrán-Orosz konfliktus: kitiltották egymás kamionjait az országaikból

Az ukrán kormány hétfőn hozott határozatában átmenetileg megtiltotta az orosz teherszállító járművek áthaladását Ukrajna területén. Oroszország válaszlépésként megtiltotta a területére történő belépést az ukrán teherautóknak.

Az ukrán kabinet sajtószolgálata azzal indokolta a döntést, hogy Oroszország megsértette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), valamint az orosz-ukrán kormányközi szerződésekben rögzített szabályokat és eljárásokat, amikor egyoldalúan megtiltotta az ukrán teherszállító járművek belépését területére. A tilalmi rendeletet vasárnap tette közzé honlapján az orosz közlekedési minisztérium.

Az orosz sajtó szerint Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő egy hétfői nyilatkozatában nem zárta ki, hogy Moszkva megtiltja mindenfajta, ukrán területről érkező jármű belépését Oroszországba. Moszkvai idő szerint délelőtt kilenc óráig már 152 ukrán teherautót tartóztattak fel az orosz hatóságok.

Ukrajna a maga részéről a tranzittilalom feloldását átmeneti rendelkezéséként hozta addig, amíg Moszkva nem indokolja meg lépését, és a két ország nem rendezi a helyzetet. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök tájékoztatása alapján a kijevi külügyminisztérium jegyzékben követelt magyarázatot Moszkvától a szerinte jogellenes lépésre. A kormányfő hozzátette, hogy az ukrán fél konzultációkat kezdett a kialakult helyzetről az Európai Unió tagországaival.

Moszkva azután tiltotta meg az ukrán teherszállítók belépését orosz területre, hogy a múlt héten civil aktivisták és önkéntes alakulatok tagjai útblokádokat létesítettek, és az államhatár felé visszafordították az orosz rendszámú kamionokat. Az akció csütörtökön Kárpátalján kezdődött, majd a hét végére hat további nyugat-ukrajnai megyében, valamint az ország északkeleti részén lévő, Oroszországgal szomszédos Szumi megyében is csatlakoztak a megmozduláshoz.

Refat Csubarov krími tatár vezető vasárnap az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében támogatásáról biztosította az orosz kamionokkal szembeni civil kezdeményezést. Hasonlóan reagált Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó is, aki kijelentette: „el kell dönteni, hogy Ukrajna Oroszországgal háborúzik vagy kereskedik”.

Forrás: MTI

MKFE kommunikáció
Bíró Tamás Bíró Tamás Ivanov György Ivanov György Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Nagy Imre Nagy Imre A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gál Sándor Gál Sándor DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Ivanov György Ivanov György Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Nagy Imre Nagy Imre A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gál Sándor Gál Sándor DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft.