MTI OS - 2017. szeptember 19-én indul a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM)

Budapest, 2017. szeptember 18., hétfő (OS)
2017. szeptember 19-én indul a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM), amelynek célja, hogy megállítás nélkül is kiszűrje, és indokolt esetben bírságolja a szabálysértő áru és személyszállító fuvarozókat.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete vezetése és szakértői az elmúlt hónapokban folyamatosan figyelemmel kísérték a TSM-rendszer kiépítését, és több alkalommal egyeztettek az illetékes minisztériummal, a hatóságokkal és a jogalkotóval, kiemelt figyelmet fordítva az EU-ban egyedülálló mérési rendszer kiküszöbölendő hibáira, hiányosságaira. Az MKFE szervezésében a hatóságokkal közösen megtartott tesztmérések igazolták az érdekvédelmi Egyesület több aggályát is, ennek köszönhetően az NFM 2017. december 31-ig elhalasztotta a rendszerben detektált szabálysértőkre, az objektív ágon történő automatikus bírságkiszabást. Idén tehát az MKFE javaslatának megfelelően csak figyelmeztetést kapnak a TSM mérések szerint túlsúllyal közlekedő járművek üzembentartói.

Az MKFE a következő hónapokban tovább folytatja az egyeztetéseket annak érdekében, hogy a rendszerrel kapcsolatban felmerülő kérdések – ömlesztett áru, folyadék és élőállat szállítás, időjárási viszonyok változása, útfelület rongálódásának, stb hatása a mérési eredményekre – mindegyike megnyugtatóan tisztázódjon, és indokolt esetben az év végéig tartó tesztüzem 2018. első negyedévére is kitolódjon.

Kiadó: Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete

A közlemény linkje
Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Persped Kft. Persped Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Németh Károly Németh Károly "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. STV Kft. STV Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Persped Kft. Persped Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Németh Károly Németh Károly "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. STV Kft. STV Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft.