48/2020. (III. 19.) Korm. rendelet - Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszél

A Kormány a veszélyhelyzet kihirdetését követő negyedik, 2020. március 19-én megjelent rendeletében (48/2020. (III. 19.) Korm. rendelet) a lakosság ellátása érdekében hozott rendkívüli intézkedéseket.

1. A kormány egyszerűsítette az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység végzésének szabályait a veszélyhelyzet idején

Üzleten kívüli kereskedésnek minősül a kereskedő vagy a nevében, illetve javára eljáró személy által a termék forgalmazása céljából a vásárlónak – annak kifejezett kérése nélkül – a lakásán, munkahelyén vagy más tartózkodási helyén való felkeresésével vagy az e célból szervezett utazás vagy rendezvény alkalmával folytatott kiskereskedelmi tevékenység.
A kormányrendelet alapján veszélyhelyzet idején a lakosság ellátása céljából végzett üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható a vendéglátó üzlettel, illetve napi fogyasztási cikket értékesítő üzlettel kötött szerződés alapján. Üzleten kívüli kereskedelmi tevékenységet a vendéglátó üzlet, illetve a napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet is folytathatja. A veszélyhelyzet idején a lakosság ellátása céljából végzett csomagküldő kereskedelem bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható. E körben nem bejelentett és nem nyilvántartott üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység során termékbemutatási célból vásárlók részére utazás és rendezvény nem szervezhető. A veszélyhelyzet idején a lakosság ellátása céljából üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység során élelmiszer is forgalmazható. A veszélyhelyzet idején a bejelentés és nyilvántartás nélkül végzett kereskedelmi tevékenység során kizárólag napi fogyasztási cikk és vendéglátó tevékenység keretében értékesített termék forgalmazható.

2. A kormány a veszélyhelyzettel összefüggésben felmerült, a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs által indokoltnak ítélt költségek finanszírozása vonatkozásában a költségvetési szervekre vonatkozó gazdálkodási szabályok körében eljárást gyorsító ill. egyszerűsítő szabályokat állapított meg.
Így pl. a költségvetési szervek által kötelezettséget vállalni ellenjegyzés nélkül is lehet, és arra – ha a veszélyhelyzetre tekintettel szükséges – a kötelezettségvállaló írásbeli – ideértve az elektronikus úton tett – utasítása alapján is sor kerülhet. A vonatkozó jogszabályokban meghatározott adatszolgáltatásokkal, bejelentésekkel összefüggő bírságok – így különösen a veszélyhelyzet alatt, a veszélyhelyzettel összefüggésben tett kötelezettségvállalások, pénzügyi kifizetések kapcsán – nem szabhatók ki.

3. A kormány könnyítette a beszerzések szabályait a koronavírussal szembeni védekezéssel összefüggésben. Lehetővé tette, hogy a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos  beszerzések a közbeszerzési és beszerzési szabályoktól eltérő módon is megvalósíthatók legyenek.

A kormányrendelet részletes szabályai a 49. számú Magyar Közlönyben olvashatók, melyet ITT találnak meg.

MKFE Kommunikáció

Bíró Tamás Bíró Tamás PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Nagy Imre Nagy Imre World Logistik Kft. World Logistik Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Teleki János Teleki János WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Nagy Imre Nagy Imre World Logistik Kft. World Logistik Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Teleki János Teleki János WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft.