Kezdeményezés a 81-es és 82-es főutak súlykorlátozásának visszavonására

Kezdeményezés a 81-es és 82-es főutak súlykorlátozásának visszavonására

A médiában megjelent információk szerint a 81-es és 82-es főút Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszain 20 tonnás súlykorlátozást terveznek bevezetni, amelyről már döntés is született. Egyesületünk levélben hívta fel a szaktárca államtitkárának figyelmét arra, hogy az M1-es autópálya bővítésére való tekintettel a súlykorlátozás bevezetését halasszák el.

Lázár miniszter úr korábbi nyilatkozata szerint a KRESZ módosításával a teljes kamionforgalom számára kötelezővé tenné a gyorsforgalmi utak használatát, miközben az érdekképviseletek azt javasolták, hogy a tranzitútvonalakat azoknak a járműveknek indokolt kijelölni, amelyek áttranzitálnak Magyarországon. A szabály általánossá tétele nemcsak a magyar fuvarozók fuvardíját és a szállítás idejét növelné, hanem a klímavédelmi célok megvalósulását is akadályozná – írjuk levelünkben. Noha az ÉKM korábban egyeztetett az érdekképviselettel, a NÚSZ-szal és a Közlekedéstudományi Intézettel is, a KRESZ módosításába több olyan pontot is beletenni szándékoznak, amelyről korábban nem esett szó.


A lakossági, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontok összehangolása kulcsfontosságú, de hangsúlyoztuk, hogy a mérlegelésből az ellátási lánc képviselői, így a fuvarozók sem maradhatnak ki. Kiemeltünk több olyan döntést is az utóbbi időből, amelyek kifejezetten akadályozzák a közúti fuvarozás zökkenőmentes végzését. Az egyik a 20 tonna fölötti gépjárművek kitiltása a 81-es, valamint a 82-es főút szakaszáról, ami az M1-es autópálya munkálatai miatt megfosztja a fuvarozókat az egyik legfontosabb alternatív útvonaltól, amelyet az M1-es hiányában igénybe vehetnek, de a tokaji behajtási engedélyek visszavonása, mint azt megemlítjük megkeresésünkben, ugyancsak társadalmi egyeztetés nélkül zajlott.


Ezeket az intézkedéseket amiatt is súlyosnak tartjuk szakmai szempontból, mert az útdíjak és az üzemanyag már jelenleg is egy átlagos vállalkozás költségeinek több, mint a felét teszi ki – ha pedig rákényszerülnek indokolatlanul nagy kerülők megtételére, ez a hányad még inkább megemelkedik, amely már veszteségesség teszi a vállalkozások számára az adott fuvarmegbízást. Emellett ismét megemlítettük, hogy a 2,5 tonnás gépjárművek ellenőrzésre való kiterelése a bánrévei állomásnál - amelyről nem volt előzetes egyeztetés és nem érkezett róla előzetes értesítés sem – szintén aggályos, mivel a mérés elmulasztása miatt mintegy egymillió forintos bírásgot szabott ki tucatjával a NAV olyan gépjárművek esetében, amelyek nemhogy nem túlsúlyosan, de kifejezetten üresen közlekedtek.


Az MKFE álláspontja szerint miközben a lakossági felhasználók jelentős kedvezményt kapnak az e-matricából a személygépjárművekre vonatkozóan (,,négyvármegyebérlet”), addig a tehergépjárműveket diszkriminálják, mivel az M1-es felújításának ideje alatt is ugyanazokat az útdíjtételeket fogják fizetni bárminemű kompenzáció nélkül, emellett pedig nem történt meg az alternatívát jelentő 13-as főút felújítása sem Kisbér és az M1-es autópálya között, amelyre ráterelni kívánják a kamionforgalmat.


Nagy Bálint államtitkár részére megküldött levelünkben kértük a fent említett ügyek mielőbbi egyeztetését és orvoslását.


Az MKFE levele Nagy Bálint államtitkárhoz »


Forrás: Győr Plusz TV


Kapcsolódó cikkünk:

Egyesületi kezdeményezés a tokaji áthajtást érintő korlátozások visszavonására »

Az ÉKM válasza a súlykorlátozásokkal kapcsolatos felvetéseinkre »

 

Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Teleki János Teleki János Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NTS Kft. NTS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Teleki János Teleki János Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NTS Kft. NTS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft.