Featured

Tiszántúl: hatósági razzia az elalvásos balesetek után


Szigorúbb ellenőrzési hullámot indítanak november 15-én a közlekedési hatóság emberei, akik most elsősorban a külföldi rendszámú gépkocsivezetők tachográf-lapjait vizsgálják a Tiszántúlon — tudtuk meg nem hivatalos forrásokból. A razziát a közelmúlt tragikus, "elalvásos" balesetei indokolják.

Mint ismeretes, az M43-as úton október 31-én tizennégyen haltak meg abban a balesetben, melyben egy román kisbusz és egy szintén román nyergesszerelvény ütközött össze. Szinte hihetetlen, hogy az ORFK weboldalának szerkesztői (november 9-én) éppen csak elkészültek a "Halálosan fáradt? Tartson pihenőt!" című, aznapi közlekedésbiztonsági konferencia összefoglalójának megírásával, miután másnap hajnalban újabb elalvásos baleset történt a 4-es főút Abonyhoz közeli szakaszán, ahol hárman haltak meg szintén két külföldi rendszámú jármű ütközésének következtében.


Bár az igazságügyi szakértők végleges állásfoglalása nyilvánvalóan még nem készülhetett el, a szakemberek mégis egyetértenek abban, hogy az elmúlt hónapok-évek késő éjszakai vagy hajnali órákban bekövetkező balesetei meglepő hasonlóságot mutatnak, melyekért nagy valószínűség szerint a járművezetők túlterheltsége, kialvatlansága illetve egészségügyi alkalmatlansága okolható. A magyar rendőrség 2010-ben majdnem kétszáz szerencsétlenséget sorolt a tipikus "elalvásos baleset" kategóriájába; ezek közül többet külföldiek okoztak.


Az elalvásos balesetekkel egyesületünk is rendszeresen foglalkozott a közelmúltban. Írásainkban, cikkeinkben szakmai vezetőink kiemelik: a gépkocsivezetőkön kívül felelősség terheli a vállalkozások vezetőit is, akik — fittyet hányva a pihenőidővel kapcsolatos előírásokra — újraindítják a fáradt gépkocsivezetőt, akinek aznap már nem lenne szabad vezetnie.


a rendőrség közleménye »

nyári buszbalesetek és tanácsok elalvás ellen »

HOZZÁSZÓLOK! Tovább a Fórum menübe »

Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás MÉK Kft. MÉK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft STV Kft. STV Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Teleki János Teleki János ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Nagy Imre Nagy Imre TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás MÉK Kft. MÉK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft STV Kft. STV Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Teleki János Teleki János ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Nagy Imre Nagy Imre TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft.