Nyilatkozattételre való felhívás

Tisztelt Tagjaink! A napokban azon tagjaink, akik más érdekképviseletnél is tagok, nyilatkozattételre felhívó végzést kaptak az Ágazati Részvételt Megállapító Bizottságtól (ÁRMB) a Közúti Közlekedési Szolgáltatók Alágazati Párbeszéd Bizottsága (KKSzÁPB) létrejötte tárgyában.

A nyilatkozattételben arra hívják fel tagjainkat, hogy a végzés kézhezvételétől számított nyolc napon belül nyilatkozzanak adataiknak (átlagos statisztikai állományi létszám és éves nettó árbevétel figyelembe vételével) az egyes érdekképviseletek között történő megosztásának arányáról.

A nyilatkozattételre felhívott tagjainknak csak annyit kell megadniuk, hogy az érdekképviseletek között milyen százalékban kívánják megosztani a fent említett adataikat, azaz – nem hivatalosan megfogalmazva – milyen arányban tekintik magukat tagnak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületében, illetve más érdekképviseletben.

Magyarázatként: a KKSzÁPB a közúti közlekedési szolgáltatói alágazatban működő munkaadói és munkavállalói partnerek (szakszervezetek, érdekképviseletek) együttműködési és érdekegyeztető fóruma. Az MKFE e fórum tagja a munkaadói oldalon. A bizottság újraalakulásának folyamata éppen zajlik, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül működő ÁRMB végez. Az ÁRMB által küldött nyilatkozattételnek a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének az újraalakuló Alágazati Párbeszéd Bizottságában való további részvétele miatt van jelentősége.

MKFE kommunikáció

DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. VERES Kft. VERES Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gál Sándor Gál Sándor Végvári András Végvári András Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. VERES Kft. VERES Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gál Sándor Gál Sándor Végvári András Végvári András Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft.