Featured

Wáberer György: Magyarország indítson pert a minimálbér-törvények miatt az Európai Bíróságon

Levélben fordult az igazságügyi miniszterhez Wáberer György. Az MKFE elnöke egy a nyugati minimálbér-törvények közösségi joggal ellentétes voltának megállapítására irányuló per megindításának lehetőségének megvizsgálását kérte Trócsányi Lászlótól.

Wáberer György levelében kiemelte: az Európai Bizottság részéről nem látszik világosan a bírósági eljárás megindítására irányuló szándék sem a kötelezettségszegési eljárás alá vont Németországgal, sem Franciaországgal szemben, miközben újabb országok is hasonló intézkedéseket vezetnek be a közúti áru- és személyszállítási szektorra is kiterjesztve. Mindennek hátterében az Európai Bizottság ez év tavaszán benyújtott, a kiküldetési irányelv módosítására irányuló javaslata áll, amely uniós szinten hátrányosan érintheti a magyar fuvarozók piacra jutását.

Az MKFE elnöke és miniszterelnöki megbízott ezért ebben a rendkívüli mértékű piacvesztéssel és a hazai nemzetközi közúti közlekedési szektor ellehetetlenítésével fenyegető helyzetben Trócsányi László és a magyar Kormány segítségét kéri.

„A magyar vállalkozások érdekeinek védelmében kérem, szíveskedjék megvizsgálni egy Magyarország által indítandó, a minimálbér-törvények közösségi joggal ellentétes voltának megállapítására irányuló per közösségi anyagi jogi feltételeit, a perindítás esélyeit, és ezek eredményéhez képest kérje a Kormány döntését az Európai Unió Bírósága előtti perindításról” – fogalmaz levelében Wáberer György.

 

A teljes levelet 

olvashatja.

 

MKFE kommunikáció

"Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés VERES Kft. VERES Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. K és V KFT. K és V KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Ivanov György Ivanov György HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Lévai László Lévai László DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. WSZL WSZL Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés VERES Kft. VERES Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. K és V KFT. K és V KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Ivanov György Ivanov György HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Lévai László Lévai László DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. WSZL WSZL Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft.