Featured

A Magyar Közút együttműködését kéri az MKFE a TSM kontrollmérések elősegítése érdekében

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete kiemelt figyelmet fordít az elmúlt időszak központi témáját adó, a fuvarozói szektort jelentősen érintő Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer bevezetésére. Mivel a TSM rendszerrel párhuzamosan továbbra is működni fognak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett mérőállomások, amelyek nagyfokú, rendszeres kontrollt biztosíthatnak a tehergépjárművek tengely, illetve össztömeg terhelése vonatkozásában, Somogyi Gábor főtitkár a Magyar Közút szolgáltatási igazgatójának közbenjárását kérte, hogy a fuvarozók minden esetben kikérhessék a MK Zrt. mérlegein végzett mérések eredményét, hivatalos mérlegjegy formájában.

Somogyi Gábor levelében felhívta Szerencsi Gábor szolgáltatási igazgató figyelmét arra az MKFE által folyamatosan hangsúlyozott tényre, hogy az Egyesülethez beérkező nullás határozatok, és az azokkal közel egy időpontban kiadott MK Zrt. mérlegjegyek adatai eltérést mutatnak, ami aggodalomra ad okot a TSM-rendszer hiteles mérési eredményeire vonatkozóan.

Somogyi Gábor hangsúlyozta: a TSM-rendszerben mért adatok és a Magyar Közút mérlegeinek eltérő eredménye nem megengedhetők, ugyanis mindkét mérésnél hitelesített eszköz végzi a mérést, ennek ellenére mutatkozik nem elhanyagolható különbség az eredmények között, amely eredmények a TSM-rendszerben automatikusan kiszabott bírságokat vonnának maguk után.


A TSM-rendszer hibáinak feltérképezése és kiküszöbölése érdekében az MKFE a február óta kiküldött „nullás határozatokkal” kapcsolatban továbbra is megteszi észrevételeit és javaslatait a jogalkotók felé, ezért arra kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy a kézhez vett értesítésről, és annak tartalmáról (a kézhez vett dokumentum elektronikus másolatával), továbbá az azonos időpontra vonatkoztatható Magyar Közutas (vagy egyéb) hídmérlegen végzett mérés mérlegjegyét küldjék meg Illés Ferenc részére a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címre. A megküldött határozatok tartalmát bizalmasan kezeljük! Köszönjük az együttműködést!

A Szerencsi Gábor MK szolgáltató igazgatónak megküldött levelét

olvashatja el.

 

MKFE kommunikáció

UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Kolesza György Kolesza György INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Szalkai Tamás Szalkai Tamás Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán KINGSPED Kft KINGSPED Kft Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Persped Kft. Persped Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Kolesza György Kolesza György INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Szalkai Tamás Szalkai Tamás Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán KINGSPED Kft KINGSPED Kft Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Persped Kft. Persped Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt.