Veszélyes áruk szállítása a COVID-19 miatt kialakult helyzetben

Az MKFE veszélyesáru-szakértője az IRU szakértőivel folytatott konzultációját követően tájékozódott a veszélyes áruk szállítását érintő kérdésekben, elsősorban arra vonatkozóan, hogy Magyarországon 2020. március 18-tól hivatalosan is felfüggesztették a veszélyes árut szállító gépkocsivezetők és tanácsadók tanfolyamait és vizsgáit.

A veszélyes áruk közúti szállítását érintően március harmadik hetében több ország és az IRU kezdeményezésére megszületett az M324 és M325 multilaterális megállapodás.

Az MKFE indítványozta az ITM-nél az M324 és M325 aláírását. Az ITM illetékes főosztálya arról tájékoztatott, hogy Magyarország döntött és csatlakozik az aláírókhoz.

A szükséges előterjesztések az ITM-ben már elkészültek. A megállapodások az aláírást követően azonnal életbe lépnek, melynek szövege a hivatalos értesítőben jelenik meg.

A veszélyes áruk szállítását érintő lényeges információk a következők:

Gépkocsivezetők ADR bizonyítványai:

„Az ADR 8.2.2.8.2 pontja első bekezdésének előírásaitól eltérően, minden olyan járművezetői oktatási bizonyítvány, amelynek érvényessége 2020. március 1. és 2020. november 1. között jár le, 2020. november 30-ig érvényben marad. Az ilyen bizonyítványokat öt évre meg kell újítani, ha a járművezető bizonyítja, hogy a 8.2.2.5 bekezdés szerinti ismeretfelújító képzésben részt vett és a 8.2.2.7 bekezdés szerinti vizsgát 2020. december 1. előtt letette. Az új érvényesség ideje akkor kezdődik, amikor a megújítandó bizonyítvány eredeti érvényessége lejárt.”

Azaz praktikusan a 2020. március 1. és 2020. november 1. között lejáró ADR bizonyítványok 2020. november 30-ig érvényben maradnak.

Egyrészt a lejárt ADR bizonyítvánnyal tehát lehet veszélyes árut szállítani, továbbá 2020. november 30-ig ún. ismeretfelújító vizsgák is tehetők, de a bizonyítványt nem a tényleges vizsga dátumától, hanem az eredeti bizonyítvány lejáratától hosszabbítja meg a hatóság.

A veszélyes árut szállító járműtartányok vizsgálatára vonatkozó rendelkezések:

A 2020. március 1. és 2020. augusztus 1. között lejáró tartányvizsgálatok (időszakos és közbenső) 2020. augusztus 30-ig érvényben maradnak. Ezeket a vizsgálatokat 2020. szeptember 1. előtt kell elvégezni.

Jármű-jóváhagyási igazolások:

A 2020. március 1. és 2020. augusztus 1. között lejáró jármű-jóváhagyási igazolások 2020. augusztus 30-ig érvényben maradnak. Ezeket a vizsgálatokat 2020. 09. 01. előtt kell elvégezni.

Kérjük tisztelt Tagjainkat, nagyon figyeljenek a dátumokra, mert az augusztus 1. után lejáró dokumentumokra már nem vonatkozik a halasztott érvényesség!

MKFE-kommunikáció

ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Németh Károly Németh Károly Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Bertók Zoltán Bertók Zoltán 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. STV Kft. STV Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Gál Sándor Gál Sándor Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Végvári András Végvári András Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NTS Kft. NTS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Persped Kft. Persped Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Németh Károly Németh Károly Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Bertók Zoltán Bertók Zoltán 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. STV Kft. STV Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Gál Sándor Gál Sándor Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Végvári András Végvári András Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NTS Kft. NTS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Persped Kft. Persped Kft.