A gazdaságvédelmi akciótervről kezdeményez személyes konzultációt Palkovics László miniszterrel az MKFE és a NiT Hungary

„A közúti autóbuszos személyszállító és árufuvarozó vállalkozásokat támogató konkrét intézkedések előkészítésének és megvalósításának azonnal meg kell kezdődnie, hogy az ágazat ne szenvedjen visszafordíthatatlan károkat” – szögezik le az MKFE és a NiT Hungary közösen megküldött javaslatcsomagjának kísérő levelében a két érdekképviselet vezetői. A gyors és hatékony beavatkozás érdekében az MKFE és a NiT Hungary a személyszállító és árufuvarozó vállalkozások védelmére és támogatására összeállított javaslatcsomag személyes megvitatására kéri Palkovics László minisztert.

Az érdekképviseletek álláspontja szerint máris komoly lemaradásban és hátrányban van a külföldi vetélytársakkal szemben a hazai alágazat a támogatások odaítélését tekintve, aminek következtében a magyar vállalkozók piacvesztése oly mértékben gyorsult fel, hogy napi szinten is megmutatkozik. A turizmusban, gyermekszállításban tevékenykedő autóbuszos személyszállító vállalkozások pedig már hónapok óta állnak.

Az érdekképviseletek arra figyelmeztetnek, hogy a járványhelyzetet követően az alágazat újraindításakor kizárólag azok a vállalkozások lesznek versenyben, akik a következő hónapokban túlélnek, s aktív szereplői maradnak a közúti személy- és áruszállítási szektornak.

„Az alágazatot irányító tárca vezetőjeként, valamint a gazdaságvédelmi akciótervet koordináló megbízottként kérjük, biztosítson lehetőséget a hazai fuvarozói kapacitások mintegy kétharmadát képviselő érdekképviseletek vezetői számára egy – a járványügyi szabályok betartása mellett létrehozott – személyes találkozóra, hogy a szakmai szempontok figyelembevételével is megvitassuk az alágazat számára nyújtandó támogatásokra előkészített javaslatainkat, s rögzítsük a megvalósítás ütemének fő pontjait” – zárja levelét Ignácz József Péter az MKFE és Füle László a NiT Hungary elnöke, valamint Karmos Gábor az MKFE főtitkára és Dittel Gábor a NiT Hungary ügyvezető főtitkára.

 

A Prof. Dr. Palkovics Lászlónak megküldött levelet IDE>> kattintva olvashatja.

Segítség a közúti árufuvarozó vállalkozások részére, intézkedési csomag INNEN LETÖLTHETŐ>>

Segítség az autóbuszos személyszállító vállalkozások részére,  intézkedési csomag INNEN LETÖLTHETŐ>>

 

MKFE Kommunikáció
Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Lévai László Lévai László VERES Kft. VERES Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Gál Sándor Gál Sándor Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Lévai László Lévai László VERES Kft. VERES Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Gál Sándor Gál Sándor Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT.