Később kezdődik, így rövidebb lesz az ünnepi kamionstop!

Később kezdődik, így rövidebb lesz az ünnepi kamionstop!

Csak az ünnep reggelén kezdődik a korlátozás!

Az MKFE kérésének eleget téve a közlekedési tárca éjszakai szabad időablakot nyitott az előttünk álló nemzeti ünnep kamionstopját illetően, így a korlátozás nem kedd éjjel, hanem csak 2023. március 15-én (szerdán) reggel 06:00 órakor kezdődik!

Mint az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményében tudatta: a kedvező intézkedésre az áruellátás zavartalanságának biztosítása érdekében kerül sor.


Egyesületünk régóta folytat egyeztetéseket a minisztériummal annak érdekében, hogy a hazai utakon állandó szabad éjszakai időablakkal minden hétvégére általános mentesség legyen bevezetve, így a 7,5 t össztömeg feletti nehéz-tehergépjárművek a személygépjárművek által ki nem használt 22:00 órától 06:00 óráig terjedő időszakban is végezhetnék munkájukat.


Bár a korlátozásra vonatkozó jogszabály általános módosítása még nem történt meg, azonban az előttünk álló hétvége a fenti elv mentén — külön kérésünkre — éjszakai időablakos lesz, pontosabban ezáltal a kamionstop kedd 22:00 óra helyett csak az ünnep napján 06:00 órakor kezdődik.


2023. március 15-én az alábbiak szerint alakul a nehéz-tehergépjárművek közlekedésének korlátozási időszaka Magyarországon:

2023. március 15. (szerda) 06:00 órától » 22:00 óráig
(a tilalom minden 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeg feletti tehergépjárműre vonatkozik!)



VÉGET ÉRT A TÉLI MENTESSÉG — A korábbi évek gyakorlata szerint februárt elhagyva véget ér a kevésbé szennyező, nemzetközi forgalomban közlekedő járművek téli mentessége, ezért a kamionstop márciustól rájuk is vonatkozik! A magyar államhatárról a legközelebbi lerakóhelyig vagy telephelyig hazagurulni nem lehet, mert ez a kedvezmény minden évben csak júliusban és augusztusban él.


ÁLTALÁNOS KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON — Kamionstop alkalmával teljes alapvető mentességet élveznek az élő állatot, friss tejet, tejterméket, friss és fagyasztott húst és hústerméket, friss pékárut, gyorsan romló élelmiszert, tojást, valamint friss, nyers, nem fagyasztott, nem szárított, nem feldolgozott zöldséget és gyümölcsöt, gabonát stb. szállító — illetve ilyen szállítási cél érdekében a fel- és lerakóhely között, továbbá azok és a telephely viszonylatában üresen közlekedő — tehergépkocsik.

Ezen kívül a közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet 5. §-a rögzíti, melyet mindig megtalál honlapunk nyitóoldalán, a közlekedési korlátozásoknál vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »).


ÉLELMISZEREK ÉS EGYÉB MENTESSÉGEK — Ha Ön romlandó élelmiszert szállít vagy fuvaroz, a menetokmányon mindenképpen legyen feltüntetve, hogy „romlandó” (nemzetközi menet- ill. fuvarlevélen angolul: „perishable”)! Szintén lényeges, hogy a mentességek egyes eseteiben a tehergépjármű vezetőjének menetokmányként a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


HUMANITÁRIUS SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNYOK — Szintén mentességet élvez a humanitárius szervezet kezdeményezése alapján humanitárius jellegűként kezelt küldemények szállítását végző legalább EURO 3-as besorolású tehergépjármű; de júliusban és augusztusban csak akkor, ha nem érinti a rendelet 3. mellékletében felsorolt útvonalakat (ld. fent, a hazagurulásnál). A vezetőnek menetokmányként itt is mindig a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


kamiontop alá eső szállítások külön engedélyeztetése (2. alfejezet)»


KÖZLEKEDÉSI KORLÁTOZÁSOK EURÓPÁBAN — 2023. MÁRCIUS »

Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. WSZL WSZL TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. VERES Kft. VERES Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Teleki János Teleki János Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Németh Károly Németh Károly K és V KFT. K és V KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Nagy Imre Nagy Imre SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MÉK Kft. MÉK Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. WSZL WSZL TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. VERES Kft. VERES Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Teleki János Teleki János Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Németh Károly Németh Károly K és V KFT. K és V KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Nagy Imre Nagy Imre SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MÉK Kft. MÉK Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft.