Featured

Januári közlekedési korlátozások Magyarországon — 2014

A kamionstop téli rendje szerint...

2014 januárjában Magyarországon a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. A tilalom alól télen mentesülnek az EURO-3-as és annál magasabb besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik.

Mint minden évben, úgy tehát tavaly november 4. óta is a kamionstop „téli rendje” irányadó: ez annyit tesz, hogy egészen március 1-jéig a hétvégi és ünnepnapi közlekedési korlátozás Magyarországon nem vonatkozik a legalább EURO 3-as környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikra.


Bár az esztendő első napjáról korábbi értesítőnkben már írtunk, a teljesség kedvéért azt is belefoglalva januárban az alábbiak szerint alakul a nehéz-tehergépjárművekre vonatkozó tilalom:


              2013. december 31. (K) 22:00 órától » 2014. január 1. (SZE) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


2014. január 4. (SZO) 22:00 órától » 2014. január 5. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


2014. január 11. (SZO) 22:00 órától » 2014. január 12. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


2014. január 18. (SZO) 22:00 órától » 2014. január 19. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


2014. január 25. (SZO) 22:00 órától » 2014. január 26. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON. Januárra vonatkozóan a kivételek itthon nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet 5. §-a rögzíti, melyet mindig megtalál a www.mkfe.hu nyitóoldalán, a nagy képeknél vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »). FONTOS! Ha Ön romlandó élelmiszert szállít vagy fuvaroz, a menetokmányon mindenképpen legyen feltüntetve, hogy „romlandó” (külföldön angolul: „perishable”)! Szintén lényeges, hogy a mentességek egyes eseteiben a tehergépjármű vezetőjének menetokmányként a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »
S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gál Sándor Gál Sándor Kolesza György Kolesza György Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Lévai László Lévai László RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Persped Kft. Persped Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gál Sándor Gál Sándor Kolesza György Kolesza György Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Lévai László Lévai László RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Persped Kft. Persped Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft.