Kormányhatározat a magyar-ukrán határtérség közlekedési infrastrukturális fejlesztéseiről

Korábbi hírlevelünkből tájékozódhattak arról, hogy Somogyi Gábor levélben fordult Szabó Károlyhoz, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vámszakmai Szakfőigazgatójához, és Balázs Lászlóhoz, Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóságának főosztályvezetőjéhez, és kezdeményezte a várakozási idők csökkentését a romániai és az ukrajnai határszakaszokon. Tagjaink tájékoztatása szerint ugyanis az elmúlt időszakban akár a 24 órát is elérheti a várakozási idő a román és ukrán határszakaszokon.

Somogyi Gábor arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy az utóbbi időben kialakult helyzet meglehetősen hátrányosan érinti a magyar fuvarozókat, és a várakozási idők csökkentését célzó intézkedéseket szorgalmazta.

Bizakodásra ad okot a 2017. december 29-én közzétett kormányhatározat [2130/2017. (XII. 29.)], amely a magyar–ukrán határtérség közlekedési infrastrukturális fejlesztéseiről intézkedik.

A Kormány egyetért a magyar–ukrán határtérség közlekedési összeköttetéseinek átfogó fejlesztéseivel és kezdeményezi az M34-es és az M3-as gyorsforgalmi út ütemezett megvalósítását Ukrajna irányába. A határozat felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, valamint a külgazdasági és külügyminisztert, hogy folytasson tárgyalásokat az ukrán féllel az M34 és az M3 gyorsforgalmi utak ukrán oldali csatlakozásáról, valamint a meglévő záhonyi közúti Tisza-híd mellett új közúti Tisza-híd (M34) előkészítésére és megvalósítására vonatkozóan. A 17 pontból álló határozat további intézkedések mellett tartalmazza azt is, hogy kezdődjenek tárgyalások az ukrán féllel a Beregsuránys-Asztély határátkelőhelynél lévő kamionterminál bővítése, illetve ukrán oldali munkálatainak európai uniós forrásból történő befejezése érdekében. A gyorsabb határátlépés szempontjából nagy jelentősége lenne a Nagyhódos–Nagypalád közötti új határátkelőhely ideiglenes megnyitásának, amelynek előmozdításáról szintén rendelkezik a határozat.

A 2130/2017. (XII. 29.) számú kormányhatározatot teljes terjedelmében itt olvashatják:

 


MKFE kommunikáció

 

Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Végvári András Végvári András Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. K és V KFT. K és V KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Végvári András Végvári András Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. K és V KFT. K és V KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft.