Egyetlen állami társaság lett az összes „volán”

Egyetlen állami társaság lett az összes „volán”

2019. október 1-jétől Magyarország egész területén egyetlen társaság, a Volánbusz Zrt. végzi a helyközi, autóbuszos közösségi személyszállítást. A többi hat regionális közlekedési központ (az egykori volán-társaságok utódai) október 1-jén beolvadtak a Volánbusz Zrt.-be, mely így 19 ezer munkavállalójával immáron az ország harmadik legnagyobb munkáltatója lett.

A hónapok óta tartó előkészítő munka eredményeképpen — jogutódlás útján — megtörtént az egyesülés. A hazai személyszállítási csúcsszervezet irányítására elnök-vezérigazgatóként Dávid Ilonát nevezték ki. Az egyesülési folyamatnak nincs kihatása sem a menetrendre, sem a tarifákra; a járművek és járművezetők a jövőben is ugyanazon az útvonalon fognak közlekedni.


Mint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea az újonnan létrejött társaságról elmondta: az állam részéről alapvető tulajdonosi elvárás, hogy a leendő vállalat hatékonyan működjön, s ezáltal hozzájáruljon az ország versenyképességének növeléséhez. Cél, hogy az integrációs folyamat végére egy szakmailag jól felkészült, az utazási és a megrendelői igényekhez jobban igazodó, hatékonyabban működő és versenyképes közlekedési vállalat jöjjön létre, amely nem csupán pozíciójának megtartására törekszik, hanem új piacok felé is képes nyitni.


A hazai közúti közlekedési szolgáltatókat érintő hasonló változás 2012 októberében volt, amikor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő — mint tulajdonos — hét Volán-vállalatot (regionális közlekedési központot) hozott létre az addigi huszonnégyből (egykori híradásunk »).

Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. STV Kft. STV Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Ivanov György Ivanov György Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kolesza György Kolesza György Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Lévai László Lévai László CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. NTS Kft. NTS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KINGSPED Kft KINGSPED Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. STV Kft. STV Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Ivanov György Ivanov György Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kolesza György Kolesza György Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Lévai László Lévai László CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. NTS Kft. NTS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KINGSPED Kft KINGSPED Kft