Elhunyt Rajnai Zoltán

Osztozva a család gyászában, mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 69. évében 2021. február 21-én elhunyt Rajnai Zoltán kollégánk, barátunk, az Egyesület Felügyelő Bizottságának tagja. Rajnai Zoltán végső búcsúztatójára 2021. július 2-án (pénteken), 13.00 órakor kerül sor a tatabányai Síkvölgyi temetőben.

Rajnai Zoltán (1952-2021)


Rajnai Zoltán 1952. július 2-án született, a Rajnai és Társa Bt. majd a Rajnai és Társa Kft. ügyvezetőjeként csaknem 3 évtizede irányította és vitte sikerre nemzetközi fuvarozó vállalkozását. Szakmai tudásával, előremutató elképzeléseivel nem csak saját vállalkozása sikeréért, hanem az egész alágazatért sokat tett.

Munkássága az elmúlt 30 évben összeforrt az MKFE-vel. A nehéz időszakokban és a néhány éve jelentkező betegsége mellett sem adta föl céljait, soha semmi nem akadályozta abban, hogy tudása legjavát adva tegyen eleget az Egyesületnél vállalt feladatának, kötelességének.

Már a 90-es években az MKFE egyik legendás érdekképviselője volt. Több cikluson keresztül volt elnökségi tag, majd a Felügyelő Bizottság elnöke, a legutóbbi időkben pedig e bizottság tagjaként vett részt az érdekképviseleti munkában.

Többek között Rajnai Zoltán tárgyalt a határok átjárhatósága és a hétvégi forgalomkorlátozás módosítása érdekében. Kulcsszereplője volt a Nemzetközi és Hivatásos Gépjárművezetők Országos Szakszervezetével (NeHGOSZ) aláírt korábbi Kollektív Szerződés előkészítésének. Számos javaslattal, kezdeményezéssel élt a szakma érdekében, melyek közül több megvalósult, pl. a műszaki vizsgáztatások érvényessége, az üzemanyag-megtakarítási rendszer szabályainak aktualizálása.

Az Egyesület tagi találkozóinak és küldöttgyűléseinek meghatározó, példamutató és aktív résztvevőjének számított. Ő szervezte anno a tatabányai kamionos találkozót, de részben hozzá köthető az MKFE 2005-ös „fekete szalagos” akciója is. Az MKFE 40. évfordulós ünnepségén Baross Gábor díjjal tüntették ki, melyet nála jobban kevesen érdemeltek meg!

A szakmát kitűnően ismerő fuvarozóként, tisztségviselőként és kollégaként is helyt állt, ha kellett, felvállalta a vitákat, sosem rejtette véka alá a véleményét, még olyankor sem, ha azzal esetleg magára maradt. Tudott visszavonulni, értelmes vitákban meggyőzhető volt, nem esett nehezére, hogy megkövesse azokat, akikkel szemben esetleg tévedett. Aktivitásához, egyenességéhez, szándékainak tisztaságához nem férhet kétség. Példaként szolgál és szolgált mindannyiunk számára.

Rajnai Zoltánt a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete saját halottjának tekinti.

Nyugodjék békében!


Tisztelt Tagjaink! Kedves Barátok, Kollégák! A gyászoló család megbízásából tájékoztatjuk Önöket, hogy Rajnai Zoltán végső búcsúztatójára 2021. július 2-án (pénteken), 13.00 órakor kerül sor a tatabányai Síkvölgyi temetőben.

 

MKFE Kommunikáció

BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. STV Kft. STV Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Végvári András Végvári András Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Kolesza György Kolesza György Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Gerulus Kft. Gerulus Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. STV Kft. STV Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Végvári András Végvári András Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Kolesza György Kolesza György Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Gerulus Kft. Gerulus Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán