Egyeztetés Szabó Károly vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatóval

Tájékoztatjuk az MKFE – elsősorban keleti piacokra fuvarozó – Tagjait, hogy 2013. július 22-én konstruktív és rendkívül hasznos megbeszélésre került sor Szabó Károly, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatója és az MKFE képviselői (Galambos István, az Árufuvarozási Tanács elnöke, Kozma Attila, a keleti piacra fuvarozó vállalkozások képviselője és Karmos Gábor főtitkár) között.

A megbeszélésen Dandártábornok Úr biztosította az MKFE képviselőit, a vámhatóság pontosan tisztában van a jogosulatlan fuvarozások kiszűrése, megelőzése gazdasági és fuvarpiaci jelentőségével. Ezzel párhuzamosan rögzítette azt is, a NAV kifejezett célja a „fiktív” árumozgásokkal járó, a nemzetközi kereskedelemhez kapcsolódó áfa-visszaélések kiszűrése is, s ugyanígy céljuk, hogy a külföldi járművektől is beszedje hazánk a jogszabályok szerinti használatarányos útdíjat (bár ez utóbbiért a rendőrség az elsődleges felelős ellenőrző szerv).


Az MKFE képviselői jelezték, tárgyalásban vannak a bilaterális egyezmények alapján engedélyköteles fuvarozások esetén használandó engedélyek érvényesítését szolgáló ún. engedélybélyegző automaták német gyártójával, s szükség szerint az MKFE beszerzi ezeket az eszközöket. Dandártábornok Úr jelezte, hogy amennyiben az automaták beállításra kerülnének, úgy a kezelt adatok kapcsolatát szükséges megteremteni a HU-GO rendszerrel, hogy az ellenőrzések, problémás esetek kellő hatékonysággal kiszűrhetők legyenek. Az MKFE – amint megkapja az igényelt adatokra és formátumokra vonatkozó pontos meghatározást – a német gyártóval egyezteti ezt az igényt.


A vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgató jelezte, a vámhatóság – a fentiekben ismertetett – hármas cél egyidejű megvalósítása érdekében – rövid időn belül – egy integrált, új ellenőrzési rendszert fog működtetni, ez a rendszer alkalmas lesz az engedélyek hatékonyabb ellenőrzésére és kezelésére.


Az MKFE képviselői jelezték, a tagság nagyon várja ennek a hatékonyabb ellenőrzési rendszernek az elindítását. Egyben a főtitkár felajánlotta, a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól megkéri valamennyi bilaterális egyezmény szerinti engedély mintáját, hogy a vámhatóság vezetői minden egyes, az ellenőrzéssel foglalkozó pénzügyőr kollégát megfelelően kiképezhessenek ezek hatékony ellenőrzésére.

 

NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Gál Sándor Gál Sándor Nagy Imre Nagy Imre Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. NTS Kft. NTS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. STV Kft. STV Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Gál Sándor Gál Sándor Nagy Imre Nagy Imre Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. NTS Kft. NTS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. STV Kft. STV Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft.