Az EP elfogadta a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályokat

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén csütörtökön elfogadta, és ezzel a kihirdetésüket követően nem sokkal érvénybe lépnek az uniós közúti szállítási ágazat reformját célzó, a járművezetők munkakörülményeire, a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályok - közölte az uniós parlament csütörtökön.

A mobilitási csomag néven ismert új szabályozás célja, hogy „felszámolja a versenytorzító jelenségeket a közúti szállítási ágazatban, javítsa a gépjárművezetők szociális és munkakörülményeit”.

A csomag számos szabályt egyértelműsít azért, hogy a jövőben a tagállamok egyformán alkalmazzák az uniós előírásokat. Módosulnak többek között a kiküldetésre, a vezetési és pihenőidőre, valamint a kabotázsra vonatkozó szabályok, s a jövőben egyértelműen kiküldési helyzetnek minősül a kabotázs és a nemzetközi áruszállítás.

Deli Andor fideszes EP-képviselő az MTI-nek nyilatkozva a mobilitási csomag elfogadását rövidlátó és észszerűtlen döntésnek nevezte. Véleménye szerint a jóváhagyott jogszabályok bürokratikus többletterhet rónak a közép- és kelet-európai fuvarozási vállalatokra, ami csökkenti versenyképességüket. Ennek haszonélvezői az unión kívüli országok fuvarozói lehetnek. „A nyugati tagállamok kezdetektől fogva az általuk már alkalmazott piacvédő intézkedéseket kívánták uniós jogszabályi szintre emelni, a közép- és kelet-európai versenytársak visszaszorítása" - fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy „a koronavírus-járvány megmutatta Európa sebezhetőségét. A mobilitási csomag pedig még tovább fogja növelni a kiszolgáltatottságot annak ellenére, hogy a válság rámutatott az uniós közúti fuvarozók fontos szerepére az ellátási láncban”.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az uniós parlament közlekedési szakbizottságának alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a szabályzat elfogadásával mesterséges törésvonal jött létre az unió egységes belső piacán. Teljesíthetetlen adminisztratív terhek és a klímacéloknak teljesen ellentmondó szabályozás lép érvénybe. „A sofőrök szociális helyzetét és munkakörülményeit rendezni kell, de nem olyan módon, hogy protekcionista intézkedéssekkel kiszorulnak a fuvarozási piacról" - fogalmazott. A szocialista képviselő elmondta, mivel a korábban benyújtott jogszabályi módosításokat az EP parlamenti többsége nem fogadta el, „a magyar érdeket is képviselve", a kelet-közép európai képviselőket összefogva a csomag elfogadása ellen szavazott.

Az Európai Parlament hivatalos weboldalán megjelent tájékoztatás szerint » a kiküldetésre vonatkozó szabályokat az irányelv hatálybalépését követő 18 hónap elteltével kell alkalmazni. A pihenőidőre és a járművezetők hazatérésére vonatkozó szabályok a rendelet közzétételét követő 20. naptól alkalmazandók. A járművek visszatérésével és a piacra jutás szabályaival kapcsolatos egyéb módosítások a piacra jutásról szóló rendelet hatálybalépését követő 18 hónap elteltével válnak alkalmazandóvá. Fenti határidők a mobilitási csomag Európai Unió Tanácsa általi végső elfogadó határozata, majd ezt követően az Európai Unió Hivatalos Lapjában »   való kihirdetésük után indulnak. A kihirdetésre várhatóan augusztus elején kerülhet sor.


 
(Forrás: MTI, EU)

MKFE Kommunikáció

Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft K és V KFT. K és V KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Németh Károly Németh Károly "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. WSZL WSZL Sascamion Kft. Sascamion Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft K és V KFT. K és V KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Németh Károly Németh Károly "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. WSZL WSZL Sascamion Kft. Sascamion Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft.