Azonosíthatatlan cég próbálkozik Bulgáriából

Több magyar fuvarozónak is meggyűlt a baja azzal a bolgár céggel, mely e-mail-ben adott ajánlatokat, majd vett fel árut; a rakományokkal azonban nem érkezett meg a rendeltetési helyekre. A vállalkozásra egyik egyesületi tagunk hívta fel a figyelmet március 13-án.

Az idegen fuvarszervező a szófiai King Trans Ltd. nevében jelentkezett be későbbi áldozatainál, és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címről írt üzeneteket. A rendelkezésre álló adatok alapján egyelőre nem tudni, hogy valóban ez a cég tüntette-e el a rakományokat, vagy a vállalkozás nevével visszaélő bűnözőkről van-e szó, akik esetleg ottani illetékes alkalmazottként mutatták be magukat, de valójában nem azok.


Mint az EU hivatalos honlapjának cégkeresője március 13-án mutatta: a Lui Aier utca 79-ben székelő szófiai vállalkozásnak érvényes közösségi adószáma van, azonban informátorunk szerint lehetséges, hogy a vállalkozás épp felszámolás (esetleg tulajdonosváltás) alatt áll, és a kívülálló elkövetők ezt a köztes állapotot felhasználva éltek vissza a cég adataival.


Egyesületünk — terhelő bizonyítékok hiányában — nem tehet rosszalló megjegyzéseket a bolgár cégre, azonban köszönjük a minket informáló MKFE-tagvállalkozás intését; ezt mindenképpen szeretnénk a fuvarozótársak figyelmébe ajánlani. A magyar vállalkozások legyenek tehát óvatosak a fenti címről érkező ajánlatokkal!

 

TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. NTS Kft. NTS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor NATURTEX Kft NATURTEX Kft ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Ivanov György Ivanov György Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. VERES Kft. VERES Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Gál Sándor Gál Sándor Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. NTS Kft. NTS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor NATURTEX Kft NATURTEX Kft ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Ivanov György Ivanov György Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. VERES Kft. VERES Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Gál Sándor Gál Sándor Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt.