Leszavazta a Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsága (TRAN) a Mobilitási Csomag újratárgyalásának lehetőségét

,,Újra vereséget szenvedett a józan ész az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságába (TRAN), mikor a képviselők többsége leszavazta a Mobilitási Csomag újratárgyalásának lehetőségét. Mi azonban nem adjuk fel és a végsőkig küzdeni fogunk, számunkra mindig a magyar fuvarozók érdeke az első” - mondta el Deli Andor európai parlamenti képviselő a Bizottság ülése után. 

,,Az Európai Parlament az előző ciklusban politikai nyomás hatására egy olyan jogszabálycsomagot fogadott el, amely veszélyezteti a magyar fuvarozó vállalkozások, legfőképp a fuvarozás területén tevékenykedő kis- és középvállalkozások, valamint családi vállalkozások versenyképességét. Az EP eljárási szabályai azonban lehetővé teszik, hogy az új összetételű szakbizottság visszautalja a jogszabályjavaslatokat az Európai Bizottságnak újbóli megfontolásra. A Mobilitási Csomag ugyanis soha nem látott mértékben megosztotta a képviselőket és tagállamokat kelet-nyugat viszonylatban, ezért a visszautalás lett volna az egyetlen racionális döntés. Ám Kelet-Európa, és ezzel a józan ész újra alulmaradt ebben a hosszúra nyúló ellenségeskedéssel teli eljárásban” - áll Deli Andor, a TRAN szakbizottság tagjának közleményében.

,,De nincs még minden elveszve. A harc a magyar fuvarozók érdekeiért még koránt sem ért véget. Pár héten belül megkezdődhetnek az intézményközi tárgyalások, ahol lehetőség nyílhat bizonyos elemek újratárgyalására. Nehéz időszak előtt állunk, de mindent megteszünk azért, hogy a jogszabály csomag végleges formája közelebb kerüljön a magyar fuvarozók érdekeihez” - tette hozzá Deli Andor.


(Forrás: Deli Andor sajtónyilatkozata)

MKFE kommunikáció

Zséder Kft. Zséder Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Ivanov György Ivanov György Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sascamion Kft. Sascamion Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Nagy Imre Nagy Imre Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Ivanov György Ivanov György Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sascamion Kft. Sascamion Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Nagy Imre Nagy Imre Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft.