Átmeneti intézkedések bevezetése a SENT-rendszerben

Átmeneti intézkedések bevezetése a SENT-rendszerben

Lengyel társegyesületünk beszámolója alapján a SENT-rendszerben 2024. november derekán átmeneti informatikai fennakadásokra kell számítani. Az átmeneti üzemszünetek alatt kifejezetten erre a célra szolgáló nyomtatványok beküldésével kell a fuvarozóknak teljesíteniük a bejelentési kötelezettségüket.

Alapvetően kétféle hiba fordulhat elő jelenleg a SENT honlapján, amelyekhez Lengyelország Infrastrukturális Minisztériuma 2024. október 25-én adott ki hivatalos helyettesítő dokumentumokat. Az egyik a nemzetközi közúti áruszállításhoz kapcsolódó dokumentációt (RMPD-űrlap) érinti (pl.: bilaterális és CEMT-engedélyek, kabotázsműveletek regisztrációja), a másik pedig az áruk mozgásának nyomonkövetéséhez kapcsolódik (SENT-űrlap).


Amennyiben az RMPD-űrlap kitöltésekor jelentkezik a probléma, innen lehet letölteni azt az űrlapot, amelyet az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell eljuttatnia a fuvarozónak a Lengyelországba való belépés előtt. Sorrendben a bejelentés időpontját, a jármű forgalmi engedélyének számát, valamint a rendszámát kell feltüntetni az e-mail tárgyában, ügyelve arra hogy a bejelentés dátumának írásmódja év, hónap, nap szerint (ÉÉÉÉ.HH.NN.) legyen, ahogyan az magyar formátum szerint is használatos.


Amennyiben a rendszer az elektronikus bejelentést követően omlik össze, a csatolmánnyal ellátott levél tárgya és üzenete két adatot kell, hogy tartalmazzon: a dokumentum számát, illetve ettől ##-el elválasztva a bejelentés egyéni azonosítóját, amelyet ugyanúgy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre szükséges küldeni.


Ha a SENT-űrlap kitöltésénél jelentkezik a probléma, innen érhető el a bejelentéshez szükséges űrlap, amelynek kitöltéséhez használati útmutatót is mellékeltek a hatóságok (mindkettőt lengyel nyelven). Ezeket a csatolmányokat a fuvarozóknak szintén az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell megküldeniük.


Amennyiben a SENT-rendszerben további változásokat jelent be társegyesületünk, vagy pedig a rendszerhiba megszűnéséről számolnak be, azt mielőbb jelezni fogjuk tagjainknak is.


Forrás: ZMPD, IRU


 


 


 


 

Mancsi Kft. Mancsi Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Kolesza György Kolesza György TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NTS Kft. NTS Kft. Ivanov György Ivanov György VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Mancsi Kft. Mancsi Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Kolesza György Kolesza György TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NTS Kft. NTS Kft. Ivanov György Ivanov György VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft