Megnyitották a második Fréjus-alagutat

Megnyitották a második Fréjus-alagutat

Örömhír az európai fuvarozótársadalom számára, hogy 2025. július 29-én este 20:00 órakor Olaszország és Franciaország közlekedési minisztere ünnepélyesen is megnyitotta a Fréjus-alagút második járatát, a jelenlegi alagút ikerpárját, ezzel pedig új fejezet kezdődött a franca-olasz határon áthaladó forgalmas alpesi alagút történetében. Az új alagút a régi párjával párhuzamosan egymástól mindössze 50 méter távolságban halad keresztül a hegységen. A 12,9 km hosszú, 700 millió eurós projektet tizennégy év munkálatai után fejezték be; célja, hogy az Alpok közúthálózata lépést tartson a helyi tranzitforgalom növekedésével.

A térségben évente mintegy kétmillió nehéztehergépjármű halad át, ez pedig egyúttal egyre nagyobb baleseti kockázatot jelentett az eddigi egyetlen, két haladási iránnyal rendelkező Fréjus-alagútban. A 8 méteres átmérőjű és 3,5 méter széles sávokkal épített új alagúthoz 9 elkerülő út, 34 óvóhely és 6 műszaki állomás tartozik, emellett tűzfülkék, füstjelzők és korszerű szellőztetőrendszer szavatolja az áthaladók biztonságát.


Az a legfontosabb változás, ami biztonságosabbá teszi az ikeralagutak közlekedését, hogy mindkettőben egyirányú lett a forgalom: az új alagútban mostantól kizárólag Olaszország felől Franciaország felé lehet haladni, a régi alagútban pedig ezentúl kizárólag Franciaország felől Olaszország felé fog irányulni a forgalom.


A Fréjus a megnyitásával Európa leghosszabb kétcsöves alagútjává lépett elő. Az időzítés már csak amiatt is kulcsfontosságú, mert a szintén forgalmas és jelentős Mont Blanc-alagutat viszont 2025. szeptember 1-jével karbantartás miatt majdnem karácsonyig lezárják; emiatt a Fréjus ikeralagútjai lesznek 2025 őszétől az egyedüli olyan szakaszok, amelyeken keresztül olasz-francia viszonylatban nagy járművel át lehet kelni az Alpokon.


korábbi híradásunk a tervezett megnyitásról »                        alagút-infók az üzemeltető honlapján »

 cikk a megnyitóról az olasz sajtóban »                    cikk a megnyitóról a francia sajtóban (angol nyelven) »

egész ősszel zárva lesz a Mont Blanc-alagút »


Források: SFTRF, Connexionfrance.com, Corriere della Sera

 

SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. WSZL WSZL TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Teleki János Teleki János Csekő Gábor Csekő Gábor BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. WSZL WSZL TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Teleki János Teleki János Csekő Gábor Csekő Gábor BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt.