Ideiglenes közúti lezárások a Közel-Keleten

Ideiglenes közúti lezárások a Közel-Keleten

A 2026. február végén kibontakozó nemzetközi konfliktusra való tekintettel több közel-keleti ország is lezárta vagy részben korlátozta közúti határátkelőit. Afganisztán és Pakisztán között minden határátkelőt lezártak, Irán, Irak, Törökország, Türkmenisztán és Szíria tekintetében pedig vagy lassabban halad, vagy csupán egyirányú a közúti forgalom.

Közúton egyelőre számos határ nyitva maradt, a vízi- és légi folyósók többségét azonban lezárták (Hormuzi-szoros, Szuezi-csatorna). A régión belül az ellátást egyelőre a már felhalmozott raktári készletekből fedezik. Az iráni vámhivatalok és a bandar-abbászi kikötő, Sahid-Radzsai továbbra is teljes kapacitással működik. A jelenlegi fennakadások a kőolaj, és így az üzemanyag világpiaci árára is vélhetően hatással lesznek.

Törökországi átkelők Irán felé:

      ♦ Görbulak: mindkét irányba használható, viszont hosszabb várakozási időre kell számítani
      ♦ Esendere: kizárólag iráni honosságú fuvarozók léphetnek be innen Irán területére
      ♦ Dilucu: teljes kapacitással működik

Pakisztáni átkelők Afganisztán felé (valamennyiüket teljesen lezárták):

      ♦ Torkham
      ♦ Csaman
      ♦ Ghulam Khan
      ♦ Angor Ada
      ♦ Dand Patan
      ♦ Kharlacsi

A türkmén és szíriai szárazföldi határok információnk szerint továbbra is nyitva vannak. Amennyiben bárhol a régióban változás történik, cikkünket frissítjük. Az iraki Umm Quaszr kikötőben viszont a Dubaj felé menő Ro-Ro forgalom átmenetileg szünetel.


Frissítés (2026. március 23.):

Az iráni konfliktus miatt több déli kikötőt is lezártak az országban, így Sahid Radzsa és Báhonár kikötője sem elérhető. A déli nagy kikötők közül egyedül Csábahár kikötője van jelenleg nyitva, így kérjük, hogy fuvarozó tagvállalkozásaink körültekintően járjanak el, amennyiben ezekkel a kikötőkkel kapcsolatos fuvarmegbízást kapnak!


Forrás: IRU, ACCI

"NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Nagy Imre Nagy Imre KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kolesza György Kolesza György Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Végvári András Végvári András Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. NTS Kft. NTS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Nagy Imre Nagy Imre KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kolesza György Kolesza György Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Végvári András Végvári András Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. NTS Kft. NTS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft.