Az orosz TIR ügye (december 2-3.)

Tájékoztató az Orosz Föderáció
Állami Vámszolgálatának közleménye alapján

Tisztelt TIR Carnet felhasználó Fuvarozók!

Az Orosz Föderáció Állami Vámszolgálatának honlapján 2013. 12. 02-án megjelent közlemény alapján a TIR igazolványok Oroszországban történő elfogadásának szabályozását illetően az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket:

2013. december 01-jét követően az orosz határállomásokon továbbra is a 2013. november 29-én érvényes szabályok szerint végzik a kereskedelmi áruszállítmányok közúti beléptetését.


Mint ismeretes, a 2013. november 29-én érvényben levő OF VSZ szabályozás szerint a Vámunió vámterületére behozott áruk biztosítékaként nem fogadták el a TIR-igazolványokat a Központi, Déli, Észak-kaukázusi, Volga menti, Uráli, Szibériai, Távol-keleti szövetségi körzetek vámszervei, a Domodedovoi, Seremetyevói és Vnukovói vámhivatalokban, valamint az Észak-nyugati vámkörzet Pszkovi, Szebezsszki és Kingiszeppi vámhivatalaiban.


TIR igazolvány elfogadása a szállítmány vám-garancia fedezeteként az Észak-nyugati vámkörzeten belül Vyborg, Karélia és Murmanszk hivatalok tevékenységi területein lesz lehetséges.


Fentiek alapján arra kérjük Önöket, hogy továbbra is fokozott körültekintéssel járjanak el az Oroszországot érintő TIR-fuvarozásaik szervezése és lebonyolítása során!


MKFE

 

LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. VERES Kft. VERES Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft K és V KFT. K és V KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Gál Sándor Gál Sándor BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Lévai László Lévai László REFLEX Kft. REFLEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. VERES Kft. VERES Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft K és V KFT. K és V KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Gál Sándor Gál Sándor BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Lévai László Lévai László REFLEX Kft. REFLEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft.