Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a Magyar Közút tájékoztatása szerint 2018. szeptember 17-18 között, jövő hét hétfőn és kedden nem lesz elérhető az útvonal-engedélyeztetési szolgáltatás.
Hírek
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy az utóbbi két hétben több MKFE-tagvállalkozás kapott a németországi általános minimálbér-szabályozásáról szóló törvény (MiLoG) betartására irányuló ellenőrzést.
Több MKFE-tagvállalkozás is arról értesítette az Egyesületet, hogy a német Rosenheimi Fővámhivatal – hivatkozva a MiLoG-ra – bizonyos időszakokra vonatkozó dokumentumokat kért be tőlük. A hivatalos levél mindig a gépjárművezetők bejelentése alapján került kiküldésre, és a hatóság egy hónapra kérte be a németországi munkabér kifizetésének visszaigazolását.
Az ellenőrzések fokozódása összefügghet azzal is, ahogyan Violeta Bulc közlekedési EU-biztos a nyáron az Európai Parlamentben kialakult patthelyzet után EP-képviselők egy csoportjának a Németország, Ausztria és Franciaország elleni kötelezettségszegési eljárások folytatását sürgető levelére nemrégiben válaszolt. Levelével az Európai Bizottság lényegében elismerte (amit régóta sejteni lehetett), hogy a Mobilitási Csomag folyamatban lévő jogalkotására tekintettel felfüggesztették az eljárásokat. Ugyancsak újdonságként írta le Bulc biztos, hogy álláspontja szerint a kiküldetési szabályozás körüli viták megoldása sem a nemzetközi fuvarműveletek teljes mentesítése, sem azok teljes (minden derogációtól mentes) szabályozás alá vonása nem lehet.
Kérjük Önt, amennyiben a vállalkozását ilyen ellenőrzés alá vonják, jelezze
MKFE-kommunikáció
Az idei KözútVilág Expo szakmai konferencián az MKFE elnöke, több tisztségviselője és MKFE tagvállalkozások vezetői tartanak mások mellett előadásokat, különböző fuvarozást érintő témákban.
A közúti árufuvarozásban a nagyszámú piaci szereplő egymástól gyakran jelentősen eltérő problémákkal szembesül a mindennapi üzletmenetben. Ezt közös nevezőre hozni szinte lehetetlen. Így egy „hagyományos” konferencia helyett a piaci szereplőknek olyan eseményt ígér a szervező, ahol a többféle igény és elvárás áttekintése, illetve azok megoldási lehetősége kerülhet megvitatásra, szakavatott hozzászólókkal – a fuvarozók szakmai szervezeteinek és a kormányzat képviselőinek közreműködésével.
Szakmai fórum idei újdonsága, hogy a megszokottnál több kerekasztal-beszélgetésen vitathatják meg az előadók és a résztvevők az aktuálisan felmerülő problémákat és azok lehetséges megoldásait. A konferenciát kiállítás is kíséri. A "fuvarozói piactér" remek lehetőséget nyújt a résztvevők számára kapcsolatépítésre a megbízókkal, megismerhetik a legújabb szakmai újdonságokat és az azokhoz kapcsolódó termékeket, szolgáltatásokat.
Időpont: 2018. október 3. (szerda)
Helyszín: Aquaworld Resort Budapest****
A konferencián történő részvételhez az alábbi linken kérjük szíves regisztrációját: http://www.kozlekedesvilag.hu/rendezvenyek/kozutvilag-expo/
MKFE Kommunikáció
| Soha nem látott fuvarozói összefogást és egységes fuvardíjemelést kényszerítenek ki az elmúlt időszak gazdasági és uniós jogalkotási folyamatai – jelentette ki mai közös sajtótájékoztatóján az MKFE és a NiT Hungary elnöke. A nagy sajtónyilvánosságot kapott rendezvényen a fuvarozói érdekképviseletek kiemelték: „az elmúlt időszakban jelentősen romlott a közúti fuvarozási és szállítmányozási szektor tevékenységét meghatározó piaci és jogi környezet. Az érdekképviseletek a megoldást az egységes szemléletmódban, a felelős vállalkozói attitűdben és a fuvardíjak szektorális, 15-20 százalékos emelésében látják, ami a megbízók, a szállítmányozók, a fuvarozók, és végső soron a fogyasztók, így az egész társadalom közös érdeke. | ![]() |
| Soha nem látott fuvarozói összefogást és egységes fuvardíjemelést kényszerítenek ki az elmúlt időszak gazdasági és uniós jogalkotási folyamatai – jelentette ki mai közös sajtótájékoztatóján az MKFE és a NiT Hungary elnöke. A nagy sajtónyilvánosságot kapott rendezvényen a fuvarozói érdekképviseletek kiemelték: „az elmúlt időszakban jelentősen romlott a közúti fuvarozási és szállítmányozási szektor tevékenységét meghatározó piaci és jogi környezet. Az érdekképviseletek a megoldást az egységes szemléletmódban, a felelős vállalkozói attitűdben és a fuvardíjak szektorális, 15-20 százalékos emelésében látják, ami a megbízók, a szállítmányozók, a fuvarozók, és végső soron a fogyasztók, így az egész társadalom közös érdeke. | ![]() |
Pencz Zoltán, a Személyszállítási Tanács elnöke levélben hívta fel a Citadella buszparkolóját üzemeltető I. kerület rendőrkapitánya és a szolgáltató figyelmét a területen tapasztalható áldatlan állapotokra. A kezdeményezésre gyors válasz érkezett az illetékesektől: a kandeláberekre hamarosan buszvárakozóhelyekre utaló jelzőtáblákat helyeznek el, az útburkolatra pedig „Busz” feliratokat festenek fel.
Pencz Zoltán, a Személyszállítási Tanács elnöke levélben hívta fel a Citadella buszparkolóját üzemeltető I. kerület rendőrkapitánya és a szolgáltató figyelmét a területen tapasztalható áldatlan állapotokra. A kezdeményezésre gyors válasz érkezett az illetékesektől: a kandeláberekre hamarosan buszvárakozóhelyekre utaló jelzőtáblákat helyeznek el, az útburkolatra pedig „Busz” feliratokat festenek fel.
Új szolgáltatásokat biztosító bankkártyás fizetési rendszert vezetett be online értékesítési felületén a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. A társaság és az OTP Mobil Kft. együttműködésének köszönhetően az úthasználók augusztus közepétől a SimplePay online fizetési platform segítségével vehetik meg e-matricájukat és tölthetik fel e-útdíj egyenlegüket.
A NÚSZ Zrt. 2012-ben indította el saját online értékesítési felületét (https://ematrica.nemzetiutdij.hu/), ahol az autósok gyorsan, egyszerűen és kezelési költség nélkül vásárolhatják meg e-matricájukat, illetve vehetnek igénybe ehhez kapcsolódóan különböző szolgáltatásokat. A tehergépjárművekre érvényes e-útdíj rendszerben a fuvarozók online is megvásárolhatják a viszonylati jegyeket és feltölthetik az egyenlegüket (https://www.hu-go.hu/).
Az új online fizetési megoldás több minőségnövelő szolgáltatást kínál: gyorsabb fizetési folyamatot, 24 órás ügyfélszolgálati támogatást, mobiltelefonra optimalizált és 14 nyelven elérhető felületet. További újdonság, hogy az OTP Mobil Kft. egy másodlagos bankkártyás fizetési szolgáltatót is rendelkezésre bocsát, ami a főrendszer átmeneti meghibásodása esetén aktiválódik, így a vásárlók nem tapasztalnak a fizetés során semmilyen problémát.
MKFE Kommunikáció
Az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a Veszprém megyei szakaszon, Balatonvilágosnál mintegy 400 méteren újul meg. A várhatóan két hétig tartó felújítás szeptember elején indul.
A felújítás során az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán Balatonvilágos térségében mindhárom sávon marási-aszfaltozási munkákat végeznek. A munkálatok sávzárás mellett zajlanak, a forgalom egy sávon haladhat majd a Letenye felé tartó pályaoldalon, a munkaterület mellett sebességkorlátozás lesz.
A munkaterületnél szeptember 10-én, hétfőn kezdik a terelés kiépítését a szakemberek. Az első ütemben a belső sávon haladhat a forgalom, a második ütemben pedig a külső sávon mehetnek majd az autósok.
Az M7-es autópályán 2018. augusztus 24-én indult beruházás több ütemben zajlik, a tervek szerint 2019 tavaszán fejeződik be.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy a felújítási munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a cég Útinform szolgálatánál a +36-1-336-2400-as telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.
MKFE Kommunikáció
Idén 4. alkalommal kerül megrendezésre a Fuvarozói Szakmai és Családi Nap 2018. szeptember 15-én Hernádon a Talmácsi Ringen. MKFE-tagok kedvezményesen vehetnek részt az eseményen!
Lesznek előadások a fuvarozói szakma legaktuálisabb témáiról, a szervezők pedig érdekes szórakoztató programokkal készülnek a rendezvényre. A szakmai nap célja, hogy a fuvarozó vállalatok vezetői megoszthassák tapasztalataikat, új megoldásokat halljanak és kapjanak a mindennapi munkájukhoz.
A gyermekek szórakoztatására vizes játékok, retro autók, autó szimulátor és felügyelet melletti motorozási lehetőség biztosított nap során.
A program INNEN tölthető le.
Jelentkezés és bővebb információk: http://ghibli.hu/fuvarozoi-szakmai-es-csaladi-nap-2018/
MKFE-tagoknak a tagi kód megadásával 20% kedvezmény a részvételi díjból!
MKFE-kommunikáció
A 33. Wizz Air Budapest Félmaraton miatt 2018. szeptember 9-én (vasárnap) reggel 8 órától ideiglenes közlekedési korlátozásokat vezetnek be Budapest különböző területein.
Az útvonal zárását, ürítését, biztosítását operatív rendőri irányítással a BRFK munkatársai és jelzőőrök végre. A biztosításban 120 fő vesz részt.
Tilos megállni!
- szeptember hó 08. nap 08.00 órától
- szeptember hó 09. nap 13.00 óráig
Bp. XI., ker. Magyar tudósok körútjának Északi részén Pázmány Péter sétány felőli végén lévő belső parkolóban
- szeptember hó 08. nap 16.00 órától
- szeptember hó 09. nap 12.00 óráig: a Bp. XIII., ker.
Margit híd alatti parkoló Jászai Mari téri északi rakparti lehajtó és Margit híd között,
Árpád Fejedelem útján a Tímár utca és Textilgyár utca között,
Műegyetem rakparton a Bertalan Lajos utca és Budafoki út között, a Duna felőli oldalon.
Lezárásra kerül!
- szeptember hó 08. nap 06.00 órától
- szeptember hó 09. nap 24.00 óráig
Bp. XI. ker. Pázmány Péter sétány,
- szeptember hó 09. nap 06.00 órától
- szeptember hó 09. nap 10.00 óráig
Bp. I., II., III., XI. ker. Budai alsó rkp. a Dombóvári út és az Üstökös utca között,
- szeptember hó 09. nap 11.50 órától
- szeptember hó 09. nap 12.10 óráig
Bp. IX., ker. Budai alsó rkp. a Dombóvári út és a Bertalan Lajos utca között,
- szeptember hó 09. nap 08.00 órától
- szeptember hó 09. nap 09.45 óráig
Bp. III., ker. Árpád híd Pestről Budára vezető oldalán két forgalmi sáv,
Időszakosan a futók elhaladásának idejére lezárásra kerül!
- szeptember hó 09. nap 06.00 órától
- szeptember hó 09. nap 10.00 óráig
Bp. I., II., III., XI. ker. Pázmány Péter sétány - Budai alsó rakpart - Üstökös utcai felhajtó - Árpád fejedelem útja - Tavasz utca - Árpád híd (északi ág) - Margitsziget központi - Margit híd - Jászai Mari tér - Újpesti rakpart - Szt. István parki lehajtó - Pesti alsó rakpart - Közraktár utcai felhajtó - Fővám tér - Szabadság híd - Szt. Gellért tér - Műegyetem rakpart - Pázmány Péter sétány
További információ a http://forgalmivaltozasok.hu/ oldalon érhető el. A futóverseny útvonala a letölthető térképen látható.
Az útvonalon több mint 200 útvonal biztosító és rendőr irányítja a forgalmat, és az ehhez szükséges legrövidebb ideig veszik igénybe az autósok türelmét!
MKFE Kommunikáció
Az augusztus 31-én született 13/2018. (VIII. 31.) ITM rendelet módosította az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendeletet. Ennek értelmében 2018. október 1-jén az alábbiak szerint emelkednek a 10 napig érvényes jogosultságok valamennyi díjkategóriában:
|
Díjkategória |
Régi ár |
Új ár |
|
D1 |
2975 Ft |
3500 Ft |
|
D2 |
5950 Ft |
7000 Ft |
|
B2 |
13 385 Ft |
15 500 Ft |
|
U |
2975 Ft |
3500 Ft |
A havi, az éves és a megyei jogosultsági díjak mértéke nem változik.
MKFE-kommunikáció
Az MKFE már több fórumon felhívta a figyelmet a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton lévő magasságkorlátozás-jelző veszélyeire. A vascsövet most elbontották, helyette magasságjelző tábla figyelmeztet a veszélyre. Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy az aluljáróban továbbra is érvényben marad a 3,65 m-es magasságkorlátozás!
Pencz Zoltán a Személyszállítási Tanács elnöke legutóbb 2018. július 4-én a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata által szervezett szakmai találkozón világított rá a Ferihegyi gyorsforgalmi úton lévő, magasságkorlátozásra „figyelmeztető” vascső balesetveszélyességére. Legutóbb idén májusban történt súlyos baleset, amikor egy emeletes busz tetejét borotválta le a korlátozásjelző, de rendszeresen akadtak fenn kamionok is az útakadályon. Az MKFE örömmel értesült arról, hogy szeptember első napjaiban elbontották a felépítményt. A korlátozást a továbbiakban tábla jelzi.
Nyomatékosan felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy az aluljáróban továbbra is érvényben marad a 3,65 m-es magasságkorlátozás, ezért kérjük, hívják fel erre járművezetőik figyelmét is!
MKFE Kommunikáció
Levélben fordult az Egyesület Érsek István helyettes államtitkárhoz a harmadik országból érkező, vélhetően jogosulatlanul tevékenykedő fuvarozók hatékonyabb ellenőrzése érdekében.
Levélben fordult az Egyesület Érsek István helyettes államtitkárhoz a harmadik országból érkező, vélhetően jogosulatlanul tevékenykedő fuvarozók hatékonyabb ellenőrzése érdekében.
Pencz Zoltán, az MKFE Személyszállítási Tanácsának elnöke a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 239/A. § (Jogellenesen átalakított személyszállítást végző jármű vezetése) felülvizsgálatát és módosítását kéri Érsek István közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárnak címzett levelében.
Jelezte, hogy a szakma jogkövető vállalkozásai nehéz helyzetbe kerülhetnek a nagyobb anyagi haszon érdekében jogsértő magatartást tanúsító vállalkozások miatt. A levélben arra hívja fel a jogalkotó figyelmét, hogy a jogellenes átalakítás a járműtulajdonos, üzembentartó érdeke, és sok esetben az autóbuszvezető nem szerezhet róla tudomást. A tanácselnök a levélben felhívta a figyelmet az aggasztó járművezetői hiányra, amelyet a fenti rendelet tovább súlyosbíthat.
MKFE-kommunikáció
Tájékoztatjuk Tisztelt Személyszállító Tagjainkat, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi forgalomélénkítő őszi kampányt hirdet, amelyhez minden turisztikai szolgáltató csatlakozhat. A jelentkezés határideje: szeptember 15. Autóbuszos vállalkozások egyebek mellett kedvezményes kilométerdíjakkal, vagy további plusz szolgáltatások nyújtásával vehetnek részt a kampányban, amelyet „HELLÓ ŐSZ” néven, speciális ajánlatként kínálhatnak saját csatornáikon keresztül.
Az ORFK tájékoztatása szerint augusztus 31. és szeptember 23. között összehangolt, országos ellenőrzést tart a rendőrség. Kiemelt cél az autópályák és autóutak közlekedésbiztonsági helyzetének javítása, az elmúlt időszakban tapasztalt közlekedésre veszélyes helyzetek megelőzése.
A gyorsforgalmi utakon történő biztonságos közlekedés célirányos ellenőrzésére az M1, M3, M5, M7 autópályán, valamint az M0, M31, M85 és M86 autóúton kerül sor. Az ellenőrzést az indokolja, hogy a közúti közlekedés egyes résztvevői a közlekedési szabályokat nem tartják be maradéktalanul, ami balesetveszélyes helyzetet teremt.
Az ellenőrzések fókuszában a leállósáv szabálytalan használatának, a követési távolság be nem tartásának és a nehéz tehergépjárművekkel történő szabálytalan előzéseknek a visszaszorítása.
Kérjük az autópályákon, gyorsforgalmi utakon közlekedőket, hogy jogkövető magatartásukkal járuljanak hozzá a balesetek megelőzéséhez!
(forrás: police.hu)
MKFE Kommunikáció
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint augusztus 26-án vasárnap a kora délutáni órákban lezárják az M0-s autóút szigetszentmiklósi kihajtó ágat, így a gyorsforgalmi úton az M5-ös felől érkezők nem tudnak kihajtani Csepel, illetve Szigetszentmiklós felé. Ezzel párhuzamosan a felhajtó ágat is lezárják, ezért a Csepel, illetve Szigetszentmiklós felől érkezők sem tudnak felhajtani az M0 autóútra Győr, Balaton irányába. A lezárás várhatóan hat hétig, azaz szeptember végéig tart. A Csepeli pihenőhely szolgáltatásai az M0-s autóút felől ugyanakkor továbbra is elérhetőek lesznek.

