Jogszabálymódosítást kezdeményez a belügy a jogosítványok érvényességi ideje miatt

Egyesületünk júliusban hívta fel Csampa Zsolt nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkár figyelmét arra a problémára, hogy hiába kapják meg akár öt évre az orvosi alkalmasságot a hivatásos járművezetők a vezetői engedélyük hosszabbításakor, a jelenleg hatályos jogszabályok alapján ugyanis, ha közvetlenül a jogosítvány érvényességének lejárta előtt történik a vizsgálat, akkor közel egy év érvényességi időt el is veszítenek a jogosítványuk tekintetében. A Belügyminisztériumtól nemrég megérkezett válasz szerint a tárca – az érdekképviseleti javaslatnak megfelelően – kezdeményezi a jogszabály módosítását.
Noha az e témakörben folytatott levelezés során a belügy leszögezte, hogy a 2017-es Kormány döntés nyomán bevezettet új szabályokon a tárca nem változtathat, azokat végre kell hajtaniuk – megértve a feltárt problémát – a BM olyan jogszabály-módosítást kezdeményezett, amelynek eredményeként az orvos által megállapított alkalmassági időtartam nem csökken le.

A Csampa Zsolt helyettes államtitkárnak megküldött levelet kattimntva olvashatja el.

A Belügyminisztérium válasza olvasható.

MKFE Kommunikáció
REFLEX Kft. REFLEX Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft K és V KFT. K és V KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Kolesza György Kolesza György Kerekes Kft. Kerekes Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft STV Kft. STV Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft K és V KFT. K és V KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Kolesza György Kolesza György Kerekes Kft. Kerekes Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft STV Kft. STV Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft.