Jogszabályi kötelezettség a 3,5 t feletti járművekhez a tárolási bizonyítvány!

A Magyar Közlöny 98. számában kihirdetett törvénymódosítás alapján a Közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény is előírja, hogy a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti járművek (tehergépkocsi, vontató, pótkocsi, autóbusz) település belterületén való tárolásához hatósági bizonyítványra van szükség. A tárolásra való alkalmasságot a hatósági bizonyítvány kiadásával változatlanul a települési önkormányzat jegyzője állapítja meg. Az új előírások egyúttal új hatósági jogkörrel ruházzák fel a települések jegyzőit.

Az előzetes egyeztetés nélkül kihirdetett módosítás szerint a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti tehergépjármű, vontató, pótkocsi, autóbusz belterületi tárolásához továbbra is a jegyző által kiállított hatósági bizonyítványra van szükség. A kérelem beadására a jármű üzembentartója kötelezett. Újdonság az, hogy amennyiben a hatósági bizonyítvány kiadását követően beálló változások miatt a belterületi ingatlan már nem alkalmas járművek tárolására, a jegyző kötelezi az üzembentartót az ingatlanon történő jármű tárolásának megszüntetésére. Ha az üzembentartó a kötelezésnek határidőn belül nem tesz eleget, a jegyző 500.000 forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtja.


A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben megjelenő új szabályok 2021. június 13-tól hatályosak. A Magyar Közlöny 98. számának vonatkozó részét itt » olvashatja.


A korábbi szabály, miszerint tíznél több jármű üzemeltetése esetén az üzembentartó köteles a járműveket telephelyen tárolni, továbbra is érvényben van. A közút kezelője kivételesen indokolt esetben — olyan helyen, ahol a jármű a közúti forgalmat nem zavarja — hozzájárulhat a közúti közlekedési szolgáltatáshoz használt jármű közúton vagy közterületen való tárolásához (261/2011-es kormányrendelet; 13. § 3. bek.). A legfeljebb 3500 kg legnagyobb megengedett össztömegű gépkocsi a közúton vagy más közterületen is tárolható. (89/1988-as kormányrendelet 7. § 3. bek.). Települések belterületein rendszerint az önkormányzat a közútkezelő.


A belterületi ingatlanon való tárolásnál (székhely/telephely) a jegyzői igazolás eddig is szükséges volt a 3,5 tonna feletti járművek forgalomba helyezéséhez/átírásához, viszont a törvény indokolása szerint az újonnan bevezetett előírásokra azért van szükség, mert „A 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsi, vontató, pótkocsi vagy autóbusz tárolására használt székhely- vagy telephelyingatlan olyan területen (például kertvárosias övezet) is elhelyezkedhet, ahol a fenti gépjárművek közlekedése, tárolási helyen való mozgatása úgy valósul meg, hogy az a szomszédos ingatlanokra nézve zavaró zajjal és rezgéssel, az éjszakai-hajnali órákban fényhatással, továbbá szennyezőanyag-kibocsátással jár. Szükséges ezért a települési jegyző számára olyan hatósági hatáskört meghatározni, amelynek keretében a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsi, vontató, pótkocsi vagy autóbusz tárolási lehetőségének megszüntetésére kötelezi az üzemben tartót az ilyen jellegű körülmények – összességében a fenti gépjárművek tárolására való alkalmatlansága – fennállása esetén, és a kötelezésnek eleget nem tevő üzembentartót közigazgatási bírsággal sújtja".


Telephely-igazolást elektronikus úton benyújtható űrlapon kell kérni. A nyomtatványok használatához szükség van az Általános Nyomtatványkitöltő programra (ÁNYK), mely díjmentesen letölthető a NAV honlapjáról »


MKFE Kommunikáció

KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Lévai László Lévai László Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés REFLEX Kft. REFLEX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Lévai László Lévai László Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés REFLEX Kft. REFLEX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft.