Balesetek szemtanúit keresi a rendőrség

Balesetek szemtanúit keresi a rendőrség

A Körmendi Rendőrkapitányság a 86-os főúton történt szabálytalan előzés ügyében, az egri rendőrök halálos kimenetelű baleset kapcsán, a marcaliak leállósávos balesettel összefüggésben várják azok jelentkezését, akik ezek bekövetkeztekor az érintett útszakaszokon közlekedtek.

2021. július 30-án (pénteken), 13:00 óra körüli időben a 86-os számú főúton egy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járműszerelvény mezőgazdasági vontatóval és nehéz-pótkocsival ütközött. A traktorban komoly anyagi kár keletkezett; a másik fél megállás nélkül továbbhajtott. A Rendőrkapitányság cserbenhagyás miatt indított eljárást, és várja azok jelentkezését, akik a balesetet látták, vagy annak körülményeivel kapcsolatban érdemleges információjuk van. Tovább a közleményre »


Ugyancsak szemtanúk jelentkezését várják 2021. augusztus 1-jén (vasárnap) 16:50-kor történt halálos baleset ügyében, mely Eger és Egerszalók között, a 2416-os úton történt. A rendőrség „közúti baleset okozása bűncselekmény” gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást. A baleset következtében egy motoros az utat szegélyező betonelemnek ütközött, és a helyszínen életét vesztette. A rendőrség közleménye »


A marcali egyenruhások is szemtanúkat keresnek: 2021. augusztus 9-én (hétfőn) reggel 09:00 óra után néhány perccel az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalának 180-as kilométerénél, Sávoly külterületén egy ismeretlen rendszámú nyergessszerelvény olyan közel haladt el a leállósávban autóját vizsgáló személy mellett, hogy súlyos sérüléseket okozott neki. A Marcali Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása miatt folytat eljárást. Részletek és rendőrségi felhívás »

RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. WSZL WSZL CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Végvári András Végvári András PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Németh Károly Németh Károly Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Ivanov György Ivanov György Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. WSZL WSZL CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Végvári András Végvári András PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Németh Károly Németh Károly Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Ivanov György Ivanov György Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft.