Ma Konrád, Tivadar napja van.

Ukrán hírfolyam keletre fuvarozóknak

NE INDÍTSANAK EL JÁRMŰVET UKRAJNÁBA! Oroszország 2022. február 24-én hajnalban megtámadta Ukrajnát. Azóta a keletre irányuló fuvarozási viszonylatokban jelentős változás következett be. Oroszország északi kerülővel Észtország, Lettország és Litvánia felől közelíthető meg, illetve átrakodással vagy átakasztással Belorusszia felé. A kaukázusi régió déli irányból (Bulgária, Törökország) felé érhető el. Elindulás előtt minden esetben előzetesen tájékozódjanak a hazai és az ukrán hírportálokon is az aktuális orosz-ukrán helyzetről, mert a harci cselekmények miatt változhatnak az ukrán szabályok, továbbá a fuvarok teljesíthetőségét befolyásolhatják az Oroszországgal szemben bevezetett nemzetközi szankciók is.


A LEGFRISSEBB INFORMÁCIÓKÉRT GÖRGESSEN A LAP ALJÁRA!

A kijevi Magyar Nagykövetség a honlapján közzétett tájékoztatásban arra kéri az utazókat, hogy amennyiben a térségben tartózkodnak, előzetesen regisztráljanak» konzuli védelemre, emellett szorosan kövessék figyelemmel a helyi híreket és a közösségi médiát, és tartsák be a hatóságok utasításait.

Kérdésünkre a Nagykövetség elmondta, hogy a regisztráció célja az, hogy a konzuli szolgálat mindig tisztában legyen azzal, hogy az adott időszakban hány honfitársunk tartózkodik a fogadó ország területén, hányan szorulhatnak valamilyen konzuli segítségre egy előre nem látott esemény következtében.

A nagykövetség kiemelte: a sofőrök estében az elérhetőséget, várható időszakot, és az útvonalat (érintett városok) érdemes megadni a regisztráció során.

A Kijevi Magyar Nagykövetség honlapja »

Ukrajnában 2022. 02. 24-től 30 napra rendkívüli állapotot vezettek be, ennek fő elemei:

- különleges szabályok a be- és kiutazással kapcsolatban, gépjárművek átvizsgálása (indokolt esetben)
- tömegrendezvények és sztrájkok tiltása (indokolt esetben, bírósági döntésekkel)
- kijárási tilalom (a közigazgatás által megjelölt településeken)
- iratok ellenőrzése, állampolgárok és ingatlanaik átvizsgálása (indokolt esetben)
- tiltás a sorkatonai szolgálatra kötelezettek és a hadkötelezettek tartózkodási helyének módosítására a hadkiegészítési parancsnokságok engedélye nélkül; az érintettek nem hagyhatják el Ukrajnát
- információk terjesztésének tiltása, amelyek destabilizációhoz vezethetnek
- a távközlés és az internetforgalom különleges szabályozása
- előfordulhat a lakosság ideiglenes vagy végleges evakuálása alternatív lakóhelyek biztosításával
- az ukrán védelmi miniszter közleménye szerint minden ukrán állampolgár kaphat kézifegyvert.

FIGYELEM: A hirtelen megnövekvő lakossági felvásárlás miatt rövid időn belül üzemanyag-ellátási zavarok lehetnek Ukrajnában, ezért oda kizárólag megtankolt járművekkel lépjenek be, továbbá a bankautomatákból történő készpénzfelvétel is korlátozott lehet a következő időszakban!

Ukrán-belorusz határ: a fehérorosz hatóságok tájékoztatása szerint » Ukrajna 2022. február 24-én a délelőtti órákban felfüggesztette a fehérorosz-ukrán határon az ellenőrzőpontok működését. A fehérorosz oldal továbbra is működik.

Az IRU tájékoztatása a lengyel-ukrán és a moldáv-ukrán határokról (2022. 02. 24. 15:48)

A lengyel vámhatóság megerősítette, hogy nyitva vannak az Ukrajnával közös határai. A Lengyelországba irányuló áruszállítás vámeljárásai a szokásos módon működnek. A lengyel hatóságok azonban jelenleg kiemelten kezelik az országba irányuló személyforgalmat, így a teherautók és a haszongépjárművek késésekre számíthatnak.

Moldova és Ukrajna között jelenleg minden határátkelő nyitva van, kivéve a Dnyeszteren Túli Területen (Transznisztria) található Kuchurgan átkelőhelyet, amely le van zárva.


TIR-felhasználóknak – Az IRU 2022. február 24-én kiadott eljárásrendje szerint a fuvarozóknak semmiképpen nem ajánlott Ukrajna területére lépniük, vagy ott fuvarműveletet kezdeniük. Azok a fuvarozók, akiket visszairányítanak a feladóhoz, először az indító vámhivatalnál jelentkezzenek, és kérjék a továbbítási eljárás törlését. Csak ezt követően, a vámhivatal engedélyével mehetnek lerakodni. A magyar fuvarozóknak az MKFE Vámszakterületi Csoportja áll szíves rendelkezésére.

2022. 02. 25. 09:00
A legfrissebb információk szerint Ukrajnából nem engedik kilépni azokat a kamionokat, amelyek a CMR- és vám-dokumentumok szerint Oroszországból, vagy Oroszországba szállítanak árut. Ignácz József Péter elnök urat tegnap a késő esti órákban arról tájékoztatta Dr. Onody Rita konzul asszony, hogy amíg nincs döntés az érintett járművek és áruk sorsáról, addig a járművek a határövezetben lévő őrzött vám parkolót keressék fel. A javasolt terminál a Pacobo Nemzetközi Szállítmányozási és Logisztikai Központ vámterülete.

A Logisztikai központ a Google térképen a következő néven található: logistic center PACOBO» (GPS 48.437496240768915, 22.187784041655746)

Magyar nyelvű kontakt:
igazgató
Palkó László
+380 50 317 4500
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

szállítmányozási osztályvezető
Szabó Gyula
+380 50 372 8745
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


2022. 02. 25. 09:20
A lengyel vámhatóság tájékoztatása szerint, az ukrán-lengyel határ ukrán oldalán ideiglenesen felfüggesztették a teherautók be- és kiléptetését a korczowai, a medykai és a krościenkoi közúti határátkelőhelyeken, valamint az Ukrajna irányába történő beléptetést a Hrebenne közúti határátkelőhelyen. Az ok az ukrán oldali vámkezelési rendszer meghibásodása.

2022. 02. 25. 11:37
A Külügyminisztérium azonnali intézkedését kérjük» az Ukrajnában feltartóztatott magyar kamionok hazatérése érdekében.

2022. 02. 25. 12:04
A csapi PACABO vámudvar tájékoztatása: „Az Ukrán Vámhatóság és a Kormányzó délután 14-15 órára ígért tájékoztatást, megoldást az itt rekedt kamionokkal és a közúton, vasúton feltartóztatott árukkal kapcsolatban.”

2022. 02. 25. 14:08
Tagvállalkozásunktól érkező jelzés szerint megkezdték az ukrán hatóságok a magyar kamionok vámkezelését és beengedését Magyarországra Csapnál. Az orosz és a fehérorosz járműveket továbbra sem engedik át a határon.

2022. 02. 28. 10:15
Ukrajna az összes ukrán-orosz és ukrán-belorusz határátkelőjét lezárta. Szintén zárva vannak az ukrán-moldáv határok a határszakasz középső szakaszán.

híradás (dpsu.gov.ua) »

interaktív térkép »

2022. 02. 28. 14:57
A Külügyminisztériumhoz fordult az MKFE annak érdekében, hogy a tárca kezdeményezzen egyeztetést a lengyel hatóságokkal a jelenleg hatályos 600 liter/jármű üzemanyag behozatali szabályozás átmeneti felfüggesztéséről. Emellett az MKFE javaslatot tett arra is, hogy az oroszországi vagy más keleti területekről rakományukkal együtt visszafordított járművek esetében egyedileg kezeljék a közlekedési engedélyeket és a BiReg regisztrációkat, megkönnyítve ezzel a járművek hazatérését.

A teljes levelet IDE» kattintva olvashatja el.

2022. 02. 28. 16:22
Két bankszünnap a magyar Sberbanknál, az MNB áttekinti a hitelintézet helyzetét
Az MNB hétfőtől két bankszünnapot rendelt el a hitelintézet kérésére a magyar Sberbanknál. Ezen időszakban az ügyfelek bankkártyás tranzakciókat igen, ám számlaműveleteket nem tudnak indítani, számlájukra azonban érkezhet pénz.
Az MNB közleménye»

2022. 03. 01. 10:48
Azok a fuvarozók, akik orosz viszonylatban a balti államok felé való (hosszabb, de kevésbé kockázatos) kerülőt választják, így egyenlíthetik ki elektronikus útdíjaikat:

Lettország (lvvignette.eu) »                 Litvánia (keliumokestis.lt) »                   Észtország (teetasu.ee) »

2022. 03. 02. 09:52
Visszavonta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Sberbank Magyarország Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását». A jegybank a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t (PSFN) jelölte ki végelszámolónak. Az Országos Betétbiztosítási Alap 10 napon belül 100 ezer euróig helytáll valamennyi jogosult ügyfél betéti követeléséért.


2022. 03. 03. 10:36
Az Ukrajnából Magyarországra érkezők mielőbbi beléptetéséhez könnyített ellenőrzést és vámvizsgálatot végeznek a pénzügyőrök, hogy a zömében asszonyokból és gyerekekből álló családoknak ne kelljen hosszasan várakozniuk, az Ukrajnába tartó segélyszállítmányokat pedig soron kívül kiléptetik - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.


2022. 03. 04. 09:10
Az orosz közlekedési minisztérium forróvonalat hozott létre a szállítási-logisztikai szolgáltatók fuvarfeladatainak zavartalan ellátásának támogatására. A piaci szereplők ezt a számot hívhatják, ha gondjaik, kérdéseik merülnének fel a nemzetközi árufuvarozással kapcsolatban. Kapcsolat: +7 (499) 495 00 11. A szám munkaidőben (moszkvai idő szerin 08:00-20:00) hívható. E-mail-ben is lehet informálódni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldött üzenettel. (Forrás: www.asmap.ru). 


2022. 03. 04. 14:00
Az orosz társegyesületünk szerint Oroszország és Belorusszia területén a nemzetközi közúti szállítás a szokásos módon zajlik. Magyarország felé belorusz-lengyel vagy orosz-lett ellenőrző pontokon lehet a két országot elhagyni. A hatósági procedúra sokáig tart, ezért hosszú sorok alakultak ki. A helyzetet nehezíti, hogy a lengyel fél kezdeményezésére csökkentették az ellenőrzőpontok számát a belorusz-lengyel határon. Emellett az orosz-lett határon Buracska határátkelőnél ráadásul átépítési munkálatok vannak folyamatban. (Forrás: asmap.ru)


2022. 03. 04. 15:55
Táblázatos-térképes összeállítást kaptunk a határvárakozási időkről az alábbi határokon:

BY – Belorusszia:

                  gpk.gov.by/situation-at-the-border/maps

                  gpk.gov.by/situation-at-the-border/punkty-propuska

EST – Észtország:

                  estonianborder.eu/yphis/bordersAndWaitingAreas.action

                  estonianborder.eu/yphis/borderQueueInfo.action

LV – Lettország:

                  vid.gov.lv/ru/kravas_auto_rindas

                  vid.gov.lv/ru/soobshcheniya-ob-ocheredyah

LT – Litvánia:

                   lithuanianborder.eu/yphis/index.action



2022. 03. 07. 13:30
Mentesség humanitárius szállítmányoknak — A háború szükségessé tette a humanitárius segélyszállítmányok közúti célbajuttatását. Rövid összeállításunk országról országra ismerteti, hogy a térségben milyen mentességek alkalmazhatók ezekre a fuvarfeladatokra. Tovább »


2022. 03. 07. 14:14
Litván társegyesületünk (Linava) érdeklődésünkre jelezte, hogy a fehérorosz-litván határokon a megszokottat jóval meghaladó várakozási időkre kell számítani az EU irányába egyebek mellett Oroszországból érkező kamionoknak. A hosszú várakozási idők hátterében az orosz-ukrán háború, és az ezzel járó intenzívebb ellenőrzések állnak.
Az alábbi linken a lett-fehérorosz, litván-fehérorosz és a lengyel-fehérorosz, jelenleg működő határok várható várakozási idejéről lehet tájékozódni (az interaktív térkép minden páros órában, éjjel-nappal frissül, a kamion forgalom adataiért kattintson a teherautó ikonra): https://gpk.gov.by/situation-at-the-border/


2022. 03. 09. 13:50
A humanitárius segélyszállítmányok célbajuttatásában részt vevő járművekre Szlovéniában is útdíjmentességet lehet kérni mind a 3,5 t alatti matricás rendszerben, mind pedig a 3,5 t feletti használatarányos útdíjrendszerben. A mentességi kérelmet előre kell benyújtani. A segélyszállítmányok kamionstop-mentességet élveznek.

 

2022. 03. 22. 17:05
A hivatalos orosz és belorusz útdíjszolgáltatók rövid tájékoztatókat tettek közzé a fizetési lehetőségekről, valamint a hadiállapot miatt bevezetett korlátozásokról.

külföldi kártyás tranzakciók a belorusz útdíjszolgáltatónál »          tájékoztató a BellToll rendszerben való fizetésről »
orosz útdíjfizetés külföldi bankkártyákkal »


2022. 03. 30. 14:27
Az ITM tájékoztatása szerint» az ukrán fuvarozók átmenetileg 2022. április 30-ig mentesülnek az engedélykötelezettség és egyben a BiReg fuvarregisztráció alól a Magyarország és Ukrajna között végzett fuvarfeladatok (loco), valamint az Ukrajnát érintő és Magyarországon keresztüli tranzitálások esetében. Az ukrán fuvarozók által Magyarország és nem Ukrajna között végzett - harmadik országos – fuvarok változatlanul engedélykötelesek, ezeknél el kell végezni a BiReg regisztrációval kapcsolatos adminisztrációt a fuvarozónak és a le- vagy felrakóhelyeknek is!


2022. 04. 06. 11:05
Az Európai Bizottság 2022. április 5-én bejelentette, hogy javasolni fogják az orosz és fehérorosz közúti fuvarozók közlekedésének teljes korlátozását az EU területén. Az erről szóló hivatalos döntés egyelőre nem született meg.
Forrás: https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/statement_22_2281


2022. 04. 12. 09:55
Az EU kitiltotta az orosz és belorusz fuvarozókat az uniós fuvarpiacról.

Az EU elfogadta ötödik szankciócsomagját, mely a közúti fuvarozást is érinti. A már kihirdetett és érvényben lévő szankciók alapján az orosz és belorusz honosságú közúti árufuvarozók nem végezhetnek tevékenységet az unió területén (még tranzitálás céljából sem). Részletek »

2022. 04. 16. 15:10
2022. április 16-án 00:00 órától Belorusszia megtiltotta, hogy a területén uniós tagállamokban bejegyzett haszongépjárművek közlekedjenek. A rendelkezés egyfajta válaszintézkedés arra, hogy egy héttel korábban az EU kitiltotta az orosz és belorusz fuvarozókat az uniós fuvarpiacról.

Részletek (forrás: ITM): az Eurázsiai Gazdasági Térség belorusz vámhatárán nem haladhatnak át a gépjárművek. Kivéve, ha a gépjárművek bizonyos ellenőrző pontokra, az átrakodás és transzferek részére speciálisan kialakított helyekre érkeznek a határon. A korlátozás 2022. április 23-ig nem életbe azokkal az EU tagországokban nyilvántartásba vett járművekkel szemben, amelyek 2022. április 16. előtt érkeztek belorusz területre (ez arra irányul, hogy a gépjárművek elhagyhassák az országot). Az EU-ban regisztrált, de postai küldeményeket és élőállatokat szállító járművekre nem vonatkozik a korlátozás. A különleges ellenőrző pontok, határátkelőhelyek listája a Belarusz Állami Vámbizottság honlapján jelenik majd meg. Az intézkedés várhatóan komoly problémát okoz a magyar fuvarozó cégeknek, valamint azon vállalatoknak, amelyek saját gépkocsiparkkal oldották meg az exportszállításokat. Nem csak Belorussziáról van szó, hanem az oroszországi, kazahsztáni, stb. szállítások is problémákkal szembesülnek.

Mentességek a belorusz kitiltás alól (frissített lista): bizonyos határátkelőhelyeken át lehet menni élőállatokkal, túlméretes rakományokkal, postai küldeményekkel, humanitárius rakományokkal, valamint szintén mentességet élveznek a különleges ömlesztett szállítások, ezenfelül: kész gyógyszerek (beleértve az ömlesztetteket is), orvostechnikai eszközök és ezek alkatrészei, gyógyszer- és orvostechnikai eszközök előállításához szükséges alapanyagok és anyagok, emberi vér, szervek és szövetek. Az üres járművekkel vissza szabad térni az unióba, azokat is átengedik. Az egyéb rendelkezéscsomag, köztük az átrakodásra és pótkocsicserére kijelölt 14 hely listája változatlan maradt. Némely esetben az áthaladási lehetőség átrakodásra vonatkozik csupán. A rendelkezés megszegéséért bírságot rónak ki (a járművezetőre 1.000 euróig, a vállalkozásra 500 euróig).

A Fehérorosz Köztársaság Minisztertanácsának 2022. április 22-i N 247 számú határozata „A járművek mozgásáról” (megnyitás)

A belarusz minisztérium hivatalos tájékoztató felülete az uniós járművek rakodási műveleteinek végzéséről (megnyitás)


2022. 04. 25. 10:30
A magyar kormány újabb két hónappal meghosszabbította az ukrán fuvarozóknak adott korábbi engedményt. Ennek értelmében az ukrán közúti fuvarozók 2022. június 30-ig mentesülnek a fuvarozási engedély használatának kötelezettsége alól, ha Ukrajnába tartanak, vagy onnan érkeznek Magyarországra.


2022. 06. 28. 10:30
 Hazánkban továbbra is engedélymentességet élveznek az ukrajnai fuvarozók.

A háborús helyzet miatt Magyarország 2022 áprilisában átmeneti könnyítést vezetett be az ukrajnai áruellátás biztosítása érdekében. Az ukrán közúti fuvarozók ezáltal mentesülnek a fuvarozási engedély használatának kötelezettsége alól, ha Ukrajnába tartanak, vagy onnan érkeznek Magyarországra. A lehetőség 2022. június végéig lenne érvényben, azonban az ideiglenes intézkedést ismét meghosszabbítják. Tudnivalók, feltételek »


2022. 07. 08. 12:50
 Tájékoztatást kértünk az ASMAP UA-tól az ukrán fuvarpiac korlátozottságának hátteréről.

Tagjaink kérése alapján levélben fordultunk az ukrán társegyesületünkhöz, hogy tájékoztatást kérjünk a magyar fuvarozó vállalkozások működését hátráltató ukrajnai intézkedésekről, valamint azok hátteréről. Az elmúlt időszak tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy miközben az ukrán fuvarozók részére számost könnyítést vezetett be Magyarország, és rövidesen egységesen az Európai Unió is, addig a magyar vállalkozások egyre nehezebben, vagy egyáltalán nem jutnak hozzá a kétoldalú fuvarfeladatokhoz sem. Beszámoló és levelezés »


2022. 07. 12. 15:55
 Új fuvarozói partnerkereső indul az ukrán gabona és étolaj elszállítására.

Az ukrán-orosz háború következtében 25 millió tonna mezőgazdasági termék rekedt ukrajnai raktárakban, melyek arra várnak, hogy elszállítsák őket az országból még azelőtt, hogy az idei betakarítás igazán beindulna. A főként búzából, kukoricából és étolajból álló készletek megmozgatásához hamarosan új, internetes partnerkereső felület nyílik, ahol nemzetközi szintű exportőrök, importőrök, kereskedők, logisztikai szolgáltatók, valamint vasúti belvízi és közúti fuvarozók találhatnak egymásra. Részletek »


2022. 07. 20. 13:05
Oroszország felé alternatív útvonalon haladóknak fontos tudnivaló a határregisztráció, azaz az előzetes foglalási rendszer:

Észt határregisztrációs rendszer: https://www.estonianborder.eu/yphis/index.action

Litván határregisztrációs rendszer: https://www.ltsiena.lt/yphis/index.action

Belarusz határregisztrációs rendszer: https://belarusborder.by


2022. 09. 16. 11:55
A magyar fuvarozók megnövekedett számban vesznek fel ukrán bilaterális engedélyt a Váci úti ügyfélszolgálaton. Felhívjuk az ukrán relációban érintett tagvállalkozásaink figyelmét, hogy az Európai Unió Ukrajnával között megkötött kétoldalú megállapodásának értelmében EU-Ukrajna viszonylatában végzett fuvarfeladatok 2023. június 30-ig engedélymentesen végezhetők. Részletek »


2023. 02. 20. 16:35
A továbbiakban is zárva marad a Bobrowniki-Bierestowica lengyel-belorusz határátkelőhely, így csak a breszti határátkelőhely marad nyitva a teherforgalom előtt a lengyel-belorusz határon. Emiatt megnövekedett várakozási időkre kell számítani. Részletek »


————————————————————————————————

Hazai hírportálok, amelyek követik az ukrán eseményeket:
portfolio.hu »
444.hu »
telex.hu »

infostart.hu »
atv.hu »
24.hu »


Külföldi hírportálok:
CNN»
BBC»
SkyNews»
Reuters»

MKFE Kommunikáció

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.