A buszosokat is érintené a személyhajók kikötésének fővárosi módosítása

A buszosokat is érintené a személyhajók kikötésének fővárosi módosítása

2024. április 24-én kerül a Fővárosi Közgyűlés asztalára az a tervezet, mely száműzné Budapest Belvárosából a kiránduló- és szállodahajókat. Ebben az esetben a megszokott belvárosi rakpart-szakaszok helyett külvárosi területeken kellene kialakítani a hajók és buszok utascseréjére alkalmas helyeket, melyre egyelőre senki sincs felkészülve.

Turisztikai szakmai partnereink, a Magyar Hajózási Országos Szövetség és a Személyhajósok Szövetsége elutasítja jelenlegi formájában a Duna-parti Építési Szabályzat módosítását, és arra kéri a Fővárosi Önkormányzatot, hogy folytasson valódi, érdemi egyeztetést az érintettekkel — hangzott el a hajós szakmai szervezetek 2024. április 9-i sajtótájékoztatóján Budapesten. A nagy hajóknak a Belvárosból történő száműzése már több éve szerepel a politikai döntéshozók palettáján, azonban turisztikai szakértők szerint ez a lépés óhatatlanul azt vonná maga után, hogy Bécs és Pozsony hangsúlyosabb folyami-turisztikai célponttá válhatna a magyar fővárossal szemben.


Az utas nélküli hajóknak külvárosi, többek között III., IV., XI., XXII. kerületi, de pontosabban meg nem nevezett kikötőkben kellene várakozniuk. Mint arra az előkészítő tanulmány is hivatkozik, ezeken a helyszíneken egyáltalán nem, vagy csak részben van hajók fogadásához megfelelő infrastruktúra. Nincs elégséges áram- és ivóvízellátás, sem pedig az utasok buszos utaztatásához szükséges parkoló.


A módosítás tehát a kiránduló- és szállodahajókat, valamint az azokat kiszolgáló turistabuszos vállalkozásokat is érintené. A közlemény kiemeli: évente 4 millió utas érdeklődik a budapesti hajós utak iránt. Mivel a főváros kellő szakmai előkészítés nélkül és tarthatatlanul rövid határidővel tervezi bevezetni az új kikötési rendet, ez alapjaiban változtatná meg a turistabuszos vállalkozások mindennapjait is.


Egyesületünk hosszú évek óta folytat párbeszédet a döntéshozókkal annak érdekében, hogy a buszosok életét megkönnyítő, az utascserére alkalmas és elégséges számú kocsiállás álljon rendelkezésre Budapesten a személyszállító hajók kikötési pontjainál. A hajósok és buszosok közös érdeke, hogy a vendégek buszról hajóra, valamint hajóról buszra történő átszállítása zökkenőmentes legyen. A tervezett kikötői változtatással kapcsolatban a Fővárosi Önkormányzat nem kereste egyesületünket.


tovább a teljes közleményre »

 

Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Kolesza György Kolesza György Persped Kft. Persped Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Gál Sándor Gál Sándor Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Kolesza György Kolesza György Persped Kft. Persped Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Gál Sándor Gál Sándor Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft.