Featured

MKFE tisztújítás 2018. – Meghívó a Somogy megyei küldöttválasztó gyűlésre

Tisztelt Somogy megyei Tagjaink! A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2018 tavaszán tartja rendes Tisztújító Küldöttgyűlését. A 2018-as tisztújítás szabályairól az Egyesület 2017. július 19-én elfogadott új Alapszabálya rendelkezik, amelynek értelmében a küldöttek megyénként kerülnek megválasztásra, illetve minden megye választhat egy megyei képviselőt is. Az Alapszabály rendelkezéseinek betartása érdekében, valamint az Elnökség e témakörben hozott határozata szerint a megyei küldöttválasztó gyűlések lebonyolítását 2017-ben el kell indítani, hogy a 2018-as Tisztújító Küldöttgyűlést az előírt határidőig meg lehessen hirdetni. Kérjük Tisztelt Somogy megyei Tagjainkat, hogy közreműködjenek a tavaszi tisztújításon résztvevő, valamint a következő négyéves ciklusban Önöket képviselő megyei küldöttek megválasztásában az alábbi időpontban megtartott küldöttválasztó gyűlésen.

Küldöttválasztó gyűlés Somogy megyében (Kaposújlak/Kaposvár)
 
Küldöttválasztó gyűlés kezdési időpontja:
2017. november 23. (csütörtök), 13:00 óra
(Határozatképtelenség esetén: 13:30 óra)

A rendezvény helyszíne:
Szarkavár Kastélyszálló Kaposújlak
7522 Kaposújlak, Szarkavár major (GPS: 46.362816; 17.738083)
Térkép ITT>>


A részvétel nem regisztrációhoz kötött, de köszönettel vesszük, ha részvételi szándékát előzetesen jelzi a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. Köszönjük!

Folyamatosan frissített információk a rendezvények helyszíneiről és az időpontokról: ITT>>

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a küldöttválasztó gyűlés után kb. 60 perces tájékoztatót hallgathatnak meg a Kiküldetési Irányelv október 23-i „módosításáról”, valamint a szeptember 19-e óta működő TSM-rendszerről és az útdíjbírság szabályainak november 13-tól hatályos változásairól Erdei Péter főtitkárhelyettes előadásában.

 

Tájékoztató a szavazás szabályairól

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az MKFE új Alapszabályának értelmében az Egyesület természetes személy tagja a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye.

Eszerint a küldöttválasztó gyűlésen az egyéni vállalkozó tagok személyesen vehetnek részt, szavazhatnak, illetve megválaszthatók küldöttnek, megyei képviselőnek. A nem természetes személy (kft, bt, stb.) esetén a cég törvényes képviselője vagy szakmai vezetője szavazhat, illetve választható küldöttnek vagy megyei képviselőnek. Amennyiben egy cégnek több törvényes képviselője van, akkor a választás előtt ki kell jelölni azt a személyt, aki a tagsági viszonyból eredő jogokat – pl. szavazás, választhatóság – gyakorolhatja.

Mindkét esetben – természetes személy és nem természetes személy – a szavazási jog és a választhatóság alapfeltétele a legalább egy éves MKFE tagsági jogviszony megléte, szakmai vezető esetén pedig hivatalos céges dokumentum a státusz igazolásáról.

 

Kivonat az MKFE új Alapszabályából:

3. A tag képviselete
A természetes személy tag a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye. Ha a jogi személy tagnak a cégjogi szabályok szerint több törvényes képviselője van, a tagsági viszonyból eredő jogokat a jogi személy által kijelölt törvényes képviselő gyakorolja.

4.1.1.
A tag egy szavazattal rendelkezik. A tag a tagsági jogviszony keletkezésétől számított egy év elteltével jogosult küldötteket és tisztségviselőt választani, illetve választható tisztségre. A választásra vonatkozó részletes szabályokat az Alapszabály 1. számú mellékletét képező Választási Szabályzat tartalmazza.

 

Kivonat a választási szabályzatból

1. A KÜLDÖTTEK VÁLASZTÁSA
2. ALAPELVEK

1.1. A megyei küldöttválasztó gyűléseken valamennyi, az adott megyéhez tartozó teljes jogú, szavazati joggal rendelkező tag választ, és küldöttnek, illetve megyei képviselőnek megválasztható. Minden tagot egy szavazat illet meg.

1.2. Küldöttnek, illetve megyei képviselőnek csak olyan személy választható meg, aki az ezzel járó feladatok ellátását vállalja.

1.3. A küldötti megbízatás négy évre, a következő küldöttválasztó gyűlés napjáig szól. A küldöttek újraválaszthatók.

1.4. A megyék legalább 5, de legfeljebb 25 küldöttet választhatnak.

1.4.1. Ha a megválasztott küldöttek és a megyei képviselő együttes létszáma nem éri el az 5 főt, az érintett megye azonos régión belül a szükséges küldötti létszámmal rendelkező, kisebb megyéhez csatlakozik, amely köteles befogadni. A következő választásig a csatlakozó megye képviseletét a befogadó megye képviselője látja el.

1.4.2. Ha a régión belül két megye egyike sem tudja kiállítani a minimális létszámnak megfelelő küldöttet, illetve megyei képviselőt, a megyék megválasztott küldöttei közös megyei képviselőt választanak.

1.5. A régiók és a hozzájuk tartozó megyék:

- Közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye);

- Közép-dunántúli régió (Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Veszprém megye);

- Nyugat-dunántúli régió (Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye);

- Dél-dunántúli régió (Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye);

- Észak-magyarországi régió (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye);

- Észak-alföldi régió (Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye);

- Dél-alföldi régió (Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye).


2. A küldöttek és a megyei képviselő választásának rendje

2.1. A megyei képviselőt a megyéhez tartozó tagok választják.

2.2. A küldötteket és a megyei képviselőket a Küldöttgyűlést megelőzően legalább 60 nappal kell megválasztani. A Küldöttgyűlést megelőző 60 napon belül rendkívüli küldöttválasztó gyűlésnek helye nincs. A szavazás nyílt, azonban, ha a jelenlévők 1/3-a titkos szavazás mellett dönt, akkor titkos szavazást kell tartani.

2.3. A küldöttválasztó gyűléseket a megyei képviselő hívja össze, a megyéhez tartozó valamennyi igazolt, választásra jogosult tag részére küldött írásbeli meghívóval.

2.4. A megyei küldöttválasztó gyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely tartalmazza a megyéhez tartozó tagok megnevezését, a megjelentek számát, a megválasztott küldötteket, a küldöttek szekciós besorolását, a rájuk leadott szavazatok számát.

2.5. A megyei küldöttválasztó gyűlés határozatképes, ha azon a megyéhez tartozó tagok több mint fele megjelent. Az ugyanakkor későbbre meghirdetett, megismételt gyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

2.6. A megválasztott küldöttek részére az őket megválasztó tagok meghatározzák azokat az alapelveket, amelyek szerint jogosultak és kötelesek az őket megválasztók érdekeit a Küldöttgyűléseken képviselni.

2.7. A megválasztott küldöttek kötelesek a Küldöttgyűlésen részt venni, és a részükre adott mandátumnak megfelelően képviselni az őket megválasztó tagok álláspontját.

2.8. A megyei képviselők minden küldöttgyűlés előtt kötelesek a megyéhez tartozó tagokat összehívni. A megyei gyűlésen a tagok kialakítják véleményüket, és mandátumot adnak a megyei küldötteknek a Küldöttgyűlésen képviselendő álláspontról.


MKFE kommunikáció
SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Persped Kft. Persped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Persped Kft. Persped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft.