ADR-es szakembereket díjazott az MKFE

Magyarország 1979-ben csatlakozott az ADR-hez. A 40. évforduló alkalmából hat kiváló ADR-es szakember elhivatottságát és kitartását, a veszélyesáru-szállításért végzett munkáját ismerte el az MKFE október 29-én. Az MKFE aranyplakettjét Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár és Ignácz József Péter MKFE-elnök adta át a hat szakembernek.

Az MKFE rendezvényén az ADR múltját, jelenét és jövőjét Sárosi György, a HVESZ ügyvezető igazgatója, az MKFE ADR-bizottságának elnöke és az IRU GEMD-bizottsági képviselője mutatta be az ünnepségen részt vevőknek.

A szakmai ismertető után Mosóczi László köszöntötte az ADR-es szakembereket. Az államtitkár elmondta, hogy a 40 éves jubileum alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazon kiváló szakértők munkáját, akik a közlekedésért felelős minisztériumokban vagy az egyéb hatóságoknál, közúti érdekképviseleti szerveknél megteremtették azt a jogszabályi, oktatási és ellenőrzési hátteret, amely az előbb említett szakemberek munkáját segítette. A most elismert szakértők sokat tettek az EU-s csatlakozás sikeréért és a közúti biztonság megteremtésének érdekében is.

A hat szakembert Karmos Gábor, az MKFE főtitkára mutatta be, méltatásuk után pedig az államtitkár és az MKFE elnöke adta át a kitüntetéseket. Elismerésben részesült dr. Baksa Sarolta, Bujdosó Lajos, dr. Csizmadia Éva, Csuhay Marianna, dr. Gyurkovics Sándor és dr. Molnár Éva.


dr. Molnár Éva, dr. Kovács Alíz, dr. Mosóczi László, Karmos Gábor, dr. Baksa Sarolta, Bujdosó Lajos, Sárosi György, Kovács Kornél,
dr. Csizmadia Éva, dr. Gyurkovics Sándor, Csuhay Marianna, Ignácz József Péter

GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Kolesza György Kolesza György INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Németh Károly Németh Károly Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Kolesza György Kolesza György INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Németh Károly Németh Károly Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft.