Több helyen is újra madárinfluenza Magyarországon (frissítve!)

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) két — egymástól több száz kilométerre fekvő — magyarországi baromfitelepen is kimutatta a madárinfluenza H5N8 vírusát 2020. január 13-14-én. A Komárom-Esztergom megyei Ács település illetve a Hajdú-Bihar megyei Létavértes körül kijelölték az ilyenkor szokásos 3 km sugarú védőkörzetet és a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. A szállítókra és fuvarozókra egyelőre csak az érintett két település ezen körzetében vonatkoznak bizonyos intézkedések.

A NÉBIH Ácsnál január 13-án pulykákban fedezte fel a vírust, egy nappal később pedig a létavértesi mintavétel eredményeképpen egy elhullott kacsánál is kimutatták a kórokozót. Mindkét telepen el kellett rendelni a teljes állatállomány azonnali megsemmisítését.


A szakemberek az érintett gazdaságok körüli 3 km sugarú védőkörzetben és 10 km sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe lépnek a környéken.


A belföldi és az Európai Unióba történő kiszállítások (a korlátozás alá eső területeken kívül) zavartalanul folyhatnak. Más, távoli országok közül Japán és Honkong vezetett be exporttilalmat a madárinfluenza-kitörés miatt a Komárom-Esztergom megyéből származó baromfira és baromfitermékekre.


Komárom-Esztergom megyei közlemény (NÉBIH) »

Hajdú-Bihar megyei közlemény (NÉBIH) »

tudnivalók a szállítási korlátozásokról (NÉBIH) »

HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gál Sándor Gál Sándor HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gál Sándor Gál Sándor HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre