További határforgalmi optimalizációra tettek javaslatot az érdekképvisletek

Az osztrák, szlovák, horvát és román határátkelők működésének javítására tett javaslatot az MKFE és a NiT Hungray a tagvállalkozásoktól érkezett észrevételek és kérések alapján.

A pandémiás helyzetben hozott szigorú szabályok könnyítését, illetve a járványhelyzet miatt életben lévő korlátozásmentességek visszaállítása miatt újabb, a határátlépést gyorsító javaslatokat fogalmazott meg az MKFE és a NiT Hungary az ORFK és a Külügyminisztérium felé.  Ilyen mások mellett a Klingenbach/Sopron átkelő 7,5 tonnás korlátozásának ismételt, és lehetőség szerint végleges feloldása, amely csökkentheti a Hegyeshalom terheltségét, ahol az utóbbi napokban ismét jelentősebb fennakadásokat tapasztalnak a fuvarozók. A visszajelzések szerint az elmúlt héten legalább 2 alkalommal alakult ki 15 kilométeres sor, amely több órás várakozásra/araszolásra kényszerítette a járműveknek.

Emellett a horvát (Udvar), a szlovák (Bánréve) és a román (Gyula) határokra vonatkozóan is újabb javaslatokat tettek az érdekképviseletek.

A levelet teljes terjedelmében IDE» kattintva olvashatja el.


MKFE Kommunikáció

TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Végvári András Végvári András Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Gál Sándor Gál Sándor Elit Store Kft. Elit Store Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Nagy Imre Nagy Imre PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Lévai László Lévai László INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. VERES Kft. VERES Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Végvári András Végvári András Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Gál Sándor Gál Sándor Elit Store Kft. Elit Store Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Nagy Imre Nagy Imre PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Lévai László Lévai László INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. VERES Kft. VERES Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft.