13,5 forint jár vissza a 2020 harmadik negyedéves tankolásokra

13,5 forint jár vissza a 2020 harmadik negyedéves tankolásokra

Kedvezően érinti a nagy járművek üzembentartóit a 2020. július 1-jétől életbe lépő adószint-változás: 2020 harmadik negyedévében ugyanis nemcsak a gázolaj jövedéki adója, hanem (azzal párhuzamosan) a kereskedelmi gázolajként tankolt, visszaigényelhető jövedéki adótartam is emelkedik. Ezáltal a júliusi, augusztusi és szeptemberi üzemanyag-vételezések után 13 forint 50 fillérre nő a visszaigényelhető adómérték a korábbi 3,50 helyett. Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmet arra, hogy a fuvarmegbízásokkal kapcsolatos díjaknál vegyék figyelembe a fenti változást, és az ajánlataikat ennek megfelelően, a vállalkozás számára legoptimálisabb módon alakítsák.

A visszatérítésre jogosult (buszokat és/vagy 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveket üzembentartó) vállalkozásoknak tehát ismét nagyon kedvező lesz jövedéki adót visszaigényelniük.


MIÉRT MOZOG AZ ADÓSZINT?

Elődjével ellentétben az új jövedéki törvény az üzemanyagoknál nem állandó jövedéki adómértéket állapít meg, hanem a kőolaj világpiaci árának negyedéves ingadozásához köti a literenként kivethető adót annak függvényében, hogy a Brent-olaj hordónkénti ára a világpiacon 50 dollár alatt vagy fölött van-e a tárgyévet megelőző kijelölt vizsgálati napon.

A kereskedelmi gázolajként tankolható üzemanyag árát, illetve annak visszaigényelhető adómértékét szintén ez a jelenség alakítja, befolyásolja. A NAV minden tárgynegyedév előtt közzéteszi, hogy milyen jövedékiadó szerinti árat fog alkalmazni.

2019-ben és 2020 első két negyedévében a jövedéki adó és a visszaigényelhető adó mértéke is alacsonyabb volt. Ez változik 2020. július 1-jétől, így az arra jogosult vállalkozásoknak már jóval inkább megéri a kereskedelmi gázolaj jövedéki adóját visszaigényelni.


napi Brent jegyzési adatok alapján meghatározott átlagár

a gázolaj jövedéki adója

kereskedelmi gázolajként visszaigényelhető

50 USD/hordó alatt

120,35 Ft/liter

13,5 Ft/liter

50 USD/hordó felett

110,35 Ft/liter

3,5 Ft/liter


MI SZÁMÍT TANKOLÁSNAK?

A tankolás időpontja mindig az a pillanat, amikor az üzemanyagot a jármű tartályába töltik. Telephelyi, földalatti tartályoknál tehát nem lényeges, hogy mikor fejtették le a tartálykocsiból a gázolajat.


Az MKFE teljes tagjaként használja továbbra is a kereskedelmi gázolaj „kisokosát”, azaz ügyintézési segédletünket a jövedéki adó visszatérítésének hivatali teendőihez! A honlapunkon való kulcsszavas bejelentkezés után tekintsük végig együtt lépésről lépésre azokat a mozzanatokat, melyeket a fuvarozóknak és saját számlás szállítóknak érinteniük kell ahhoz, hogy visszamenőleg megkapják a jogszabályban meghatározott forintokat!


kereskedelmi gázolaj ügyintéző-kisokos »

Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Lévai László Lévai László Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Persped Kft. Persped Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Teleki János Teleki János Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Lévai László Lévai László Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Persped Kft. Persped Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Teleki János Teleki János Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán