Rendelet a közigazgatási bírságok 30%-os emeléséről

Rendelet a közigazgatási bírságok 30%-os emeléséről

A Magyar Közlöny 2023. augusztus 14-én megjelent 117. számában kihirdették a közlekedési közigazgatási bírságokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 393/2023. (VIII. 14.) Korm. rendeletet. A 2023. szeptember 1-jén életbe lépő módosításokkal — az MKFE előzetes véleményének figyelmen kívül hagyásával — a bírságtételek egységesen, 30%-al fognak emelkedni a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendeletben, illetve a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendeletben. A változás többek között a tachográfok használatával, a vezetési- és pihenőidő szabályok megsértésével, a megengedett legnagyobb össztömeg, tengely- és tengelyterhelés túllépésével összefüggésben alkalmazott bírságösszegeket érinti.

A rendelet tervezetét a kormányzat augusztus elején előzetesen véleményezésre közzétette. Az MKFE — élve a lehetőséggel — hivatalos véleményezést juttatott el az illetékes Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkárának. Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkárnak az MKFE leszögezte, hogy a visszatartó erőt nem a bírságok emelése fogja meghozni, hanem a hatékonyabb ellenőrzés. A piacvédelmi intézkedések körében az MKFE régóta szorgalmazza például a BiReg-rendszer fejlesztésével együtt az ÉKM ellenőri csoportjának bővítését, melyhez forrásokat kellene biztosítani, akár a befolyt bírságok bizonyos részének célzott elkülönítésével. A külföldiekkel szemben alkalmazott bírságok emelése elfogadható törekvés, a járművezetőkkel szembeni bírságoknál viszont csakis indokolt esetben kellene módosítani az összegeken, hiszen a magas bírságok is hozzájárulnak az alágazatot egyre jobban sújtó munkaerőhiányhoz. Az MKFE javaslatai viszont nem jelentek meg az augusztus 14-én kihirdetett jogszabályban, mivel a tervezet szövegéhez képest változtatás nem történt.


A bírságrendeletek módosításával kapcsolatosan 2023. augusztus 9-én elküldött MKFE véleményezését itt olvashatja »

A közlekedési tárca az MKFE javaslatait elutasította, a véleményezés lezáró összefoglalójában » szakmai indokként azt megjelölve, hogy a tervezet a Kormány döntését hajtja végre, míg jogi indokként, hogy a javaslat ellentétes a jogszabály céljával.

A közlekedési közigazgatási bírságokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 393/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet »


tovább a teljes 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendeletre »

Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. WSZL WSZL CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Persped Kft. Persped Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NATURTEX Kft NATURTEX Kft HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. MÉK Kft. MÉK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Kolesza György Kolesza György A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Teleki János Teleki János FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. WSZL WSZL CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Persped Kft. Persped Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NATURTEX Kft NATURTEX Kft HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. MÉK Kft. MÉK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Kolesza György Kolesza György A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Teleki János Teleki János FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft.